Földrengés után próbálnak talpra állni az érsekújváriak

focilabda
Érsekújvár |

A nyugat-szlovákiai TIPOS III.liga tizenharmadik fordulójában örülhettek első győzelmüknek (3:2 a vágbeszterceiek ellen) és egyben első pontjaiknak is a sereghajtó érsekújváriak. Az elmúlt szezonban ez idő tájt már harminckét ponttal büszkélkedhettek, és harmadikként zárták a küzdelemsorozatot.

A nyári holt idényben valóságos földrengés rázta meg az egyesületet. Komoly átalakuláson ment át mind a klubvezetés, mind pedig a csapat. „Szinte valamennyi játékosunk faképnél hagyott, és mindössze tíz napunk maradt arra, hogy úgy-ahogy összekaparjunk egy valamirevaló gárdát. Már az is felvetődött, hogy nem indulunk a bajnokságban, ám nem akartuk elkeseríteni hűséges szurkolóinkat” – tájékoztatott a fejleményekről Ferenczi Barnabás, az érsekújvári FKM vezetőségi tagja.

Az új labdarúgók zöme alacsonyabb osztályokból, Andódról, Tardoskeddről, Radaváról és Čechyből verődött össze, s akadtak köztük olyanok is, akik már befejezték aktív pályafutásukat. Elszomorító, hogy első góljukat csupán a nyolcadik fordulóban, a Galántán lejátszott meccsen szerezték, s mindmáig csupán hat alkalommal találtak az ellenfelek kapujába.

„Az előző fordulóban 10:0-s megalázó vereséget szenvedtünk a nagyszombati fakó otthonában, de a fiúkon szerencsére nem érződött a rosszkedv vagy lehangoltság a múlt hétvégén. Annak ellenére, hogy a vágbeszterceiek rakétarajtot vettek, és már a 12. percben kétgólos előnyre tettek szert, nem törtünk meg, és nem adtuk fel a csatát az utolsó pillanatig. Az első félidő utolsó harmadában Blaži megrengette Bobot hálóját, így felcsillant számunkra a remény. A szünet után büntetőből egyből gólt szerzett Cingel, ám nem sokkal később kihagyott egy újabb tizenegyest. Szerencsére Petruš előzékenyen besegített nekünk, és hat perccel a vége előtt a saját kapujába talált, beállítva ezzel a 3:2-es végeredményt” – írta le a mérkőzést Ferenczi Barnabás. Némi szépséghibája volt az összecsapásnak, hogy veszélyes játék miatt három kiállításra is sor került, egyre a hazai, kettőre pedig a vendégcsapatnál.

Az érsekújváriak nem titkolják, télen erősíteni szeretnének, aztán majd elválik, mit hoz a jövő. A vágbeszteceiek elleni siker mindenesetre valaminek a kezdete lehet.

Ábel Gábor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?