Foci-vb: Csak a végső győzelem a siker, avagy mit várnak az esélyesektől?

Anglia: a türelem elfogyott

Az angol sajtóban gyakorlatilag konszenzus van arról, hogy ez az elmúlt évtized legerősebb válogatottja. A sajtó számára az igazi kérdés nem az, hogy képesek-e a legjobb négy közé jutni, hanem az, hogy végre megnyernek-e egy nagy tornát?

Az olyan lapok, mint a BBC, a Guardian vagy a Telegraph rendszeresen kiemelik, hogy az angol keret szinte minden poszton világklasszis játékosokat vonultat fel, és ebben támogatja őket a közvélekedés is, mely szerint 

a 2024-es Európa-bajnoki döntő elvesztése után nincs több kifogás: Harry Kane generációjának most kell világbajnoki címet nyernie.

A hangulatot jól mutatja, hogy Thomas Tuchel kinevezésekor a BBC anyagainak egyik központi kérdése az volt az edzővel kapcsolatban, hogy „képes lesz-e végre elhódítani azt a trófeát, amelyre Anglia vágyik?”, emellett pedig a szakértői elemzéseik visszatérő kijelentése volt, hogy „This generation has to win something”, vagyis hogy a Kane–Bellingham–Saka-féle generációtól már nem elég egy szép menetelés, a Southgate-éra vb-elődöntője (2018) és két Eb-döntője (2021, 2024) után a következő lépés a trófea. 

Ugyanakkor az optimizmus és a magas elvárások mellett a sajtóban megjelenik a feszültség és a szorongás is, hogy a válogatott ismét elbukik egy szoros mérkőzésen az egyenes kieséses szakaszban, ahogy azt az elmúlt évtizedben többször láthattuk.

Argentína: nincs nyomás, csak hit

Argentínában egészen más a futball légköre. A 2022-es világbajnoki cím alapjaiban változtatta meg az ország futballpszichológiáját. A média már nem úgy tekint a tornára, mint egy Messi által megoldandó küldetésre, a hangsúly sokkal inkább azon van, hogy Lionel Scaloni képes volt-e, vagy képes lesz-e létrehozni egy olyan csapatot, amely Messi nélkül is versenyképes maradhat. 

A sajtóban sokszor előkerül az a gondolat, hogy a 2022-es siker után az ország futballja felszabadult, nincs már az a görcsös világbajnoki kényszer, amely évtizedeken át végigkísérte Messit és társait.

Ugyanakkor a közvélekedés szerint Argentína nem a legerősebb kerettel érkezik a tornára, Messi 39 lesz a torna ideje alatt, Nicolás Otamendi 38, Nicolás Tagliafico 33. Számos játékos küzd vagy küzdött nemrégiben sérüléssel, így Messi, Cristian Romero, Nahuel Molina, Gonzalo Montiel vagy Nicolás González sem százszázalékos. Emellett a válogatottól visszavonult szupersztár, Ángel Di María utódját sem sikerült megtalálni. 

Az argentin szurkolók persze hisznek abban, hogy mindezek ellenére a válogatott képes lehet ismét felülmúlni az erősebbnek tűnő riválisokat.

Portugália: a nagy lehetőség

Portugáliában érdekes kettősség figyelhető meg. A sajtó ugyan továbbra is tisztelettel beszél Cristiano Ronaldóról, de egyre erősebben érzékelhető, hogy ez a válogatott már nem róla szól – vagy legalábbis nem róla kéne, hogy szóljon.

Az A Bola, a Record és az O Jogo elemzéseiben gyakran olvasható, hogy a jelenlegi portugál keret minden idők legsokoldalúbb, legkomplexebb portugál válogatottja lehet, amelynek nincs egyértelmű hiányossága. A középpályán Vitinha, Joao Neves és Bruno Fernandes, a széleken Bernardo Silva és más kreatív játékosok olyan mélységet biztosítanak, amellyel korábban nem rendelkezett az ország. 

A portugál közvélemény ugyanakkor kissé óvatos. Sokan emlékeznek arra, hogy a válogatott az elmúlt években több tornán is esélyesként érkezett, mégsem jutott el a döntőig. 

A sajtóban gyakran felbukkan a kérdés: vajon végre összeáll-e a sok tehetség egy igazi bajnokcsapattá?

Franciaország: a győzelem az alapelvárás

Franciaországban egészen más a mérce, már a döntőbe jutás sem számít sikernek, csak és kizárólag a világbajnoki cím megszerzése. A L’Équipe, a Le Parisien és más nagy lapok rendszeresen hangsúlyozzák, hogy a franciák kerete a világ legerősebb játékosállománya, és hogy Kylian Mbappé köré olyan csapat épült, amely képes lehet megismételni a 2018-as sikert.

A közvélemény szerint Franciaország legnagyobb előnye az egyéni minőség, a szurkolók úgy érzik, hogy nincs még egy válogatott, amely ennyi világklasszist tudna pályára küldeni. 

Ugyanakkor a sajtóban rendszeresen felmerül Didier Deschamps pragmatikus futballja. Franciaország igen ritkán játszik látványosan, csupán „csak” eredményesen. A kérdés az, hogy ez a megközelítés elegendő lesz-e egy olyan tornán, ahol több rivális – Spanyolország, Anglia vagy Portugália – is látványos, domináns futballt játszik.

Négy esélyes, négy különböző út 

A 2026-os világbajnokság előtt a legtöbb elemző szerint Spanyolország számít a torna első számú favoritjának, mögötte azonban négy válogatott emelkedik ki a mezőnyből: Anglia, Argentína, Portugália és Franciaország. Az Opta szimulációi alapján mind a négy csapat reális eséllyel pályázik a döntőre, ugyanakkor mindegyiküknek megvannak a saját erősségei és sebezhető pontjai.

Anglia – a legértékesebb keret

1,6 milliárd eurós értékével Anglia a világ legértékesebb keretével érkezett a tornára. A csapat gerincét olyan játékosok adják, mint Jude Bellingham, Bukayo Saka, Declan Rice, vagy Harry Kane. Nem csoda, hogy az Opta modellje szerint is Anglia a torna egyik legnagyobb favoritja, stabilan a legjobb négy közé várják őket. Az angolok az elmúlt négy nagy tornán kétszer döntőt, egyszer elődöntőt, egyszer negyeddöntőt értek el, vagyis a teljesítményük rendkívül kiegyensúlyozott.

A csapat erőssége, hogy a keretben minden posztra találunk kiemelkedő játékost, a világ egyik legerősebb középpályája képes dominálni és kontrollálni is a mérkőzéseket, miközben rengeteg kreatív, gyors, egy az egyben is hatékony játékos van a támadóharmadban, hogy segítse a gólgép Harry Kane befejezéseit, a csapatot pedig egy abszolút top edző, a BL-győztes Thomas Tuchel taktikai rugalmassága repítheti.

Gyengeség lehet a kapuban Pickford ingadozó teljesítménye, a védelemben James és Stones sérülékenysége, de mellettük Harry Kane esetleges pótlása is igencsak nehéz feladat lenne. A csapat igencsak egységes, de nélkülözi az igazi vezéreket, így a nagy pillanatok pszichológiai terhe továbbra is kérdés.

Argentína – a győztes DNS

Az Opta szerint Argentína továbbra is a legnagyobb esélyesek közé tartozik, elsősorban azért, mert a csapat rendkívül hatékony a kiélezett mérkőzéseken. A 2022-es vb óta a legtöbb fontos meccsüket megnyerték, és Lionel Scaloni rendszere továbbra is rendkívül stabil.

Mivel Lionel Messi már pályafutása végén jár, a csapat kevésbé függ tőle, mint 2022-ben – ezt egyszerre vehetjük erősségnek és gyengeségnek is. Az argentinok erénye ezúttal inkább a rendkívül szervezett védekezés, a kiegyensúlyozott középpálya és Scaloni taktikai alkalmazkodóképessége lesz. Ezekkel az adottságokkal akár gyenge játékkal is képesek lehetnek nagy meccseket nyerni.

Mindenképp a gyengeségek között említendő a magas átlagéletkor, illetve az, hogy a keretben nincs sem kiemelkedő szélső védő, sem szélső támadó.

Portugália – magas potenciál

A portugáloknál egyszerre van jelen a tapasztalat és az új generáció: Bruno Fernandes, Bernardo Silva, Rafael Leao, Vitinha, Joao Neves és Nuno Mendes.

A csapat legnagyobb erőssége a labdás dominancia, és az így kialakított helyzetek száma, és a teljes csapat magas technikai képessége. 

Argentínával ellentétben Portugália szélsőjátéka kimagasló, különösen a felfutó szélső védők, Mendes és Cancelo esetében. A középpályás sorral csak a spanyolok és esetleg az angolok vehetik fel a versenyt, Vitinha és Neves párosa a torna legjobbja is lehet, amely egyben garancia a sokoldalú támadójátékra is.

A csapat gyengesége a túlzott kontrollra való törekvés, ami egyben jár a kockázatvállalás kerülésével és a kiszámíthatóbb játékkal. Emellett Portugália időnként nehezen bontja meg a mélyen védekező ellenfeleket.

Franciaország – a legmagasabb egyéni minőség

Ha pusztán az egyéni képességeket nézzük, Franciaországé a legerősebb keret. A támadósorban ott van Kylian Mbappé, aki 42 góllal és 6 gólpasszal zárta a szezont a Real Madridban, Ousmane Dembélé, aki a BL-címvédés kulcsjátékosa volt a PSG-ben, Michael Olise 15 góllal és 19 gólpasszal zárta a Bundesliga-szezont – utóbbi teljesítménynél nem akadt jobb a ligában, Désiré Douéról pedig talán mindent elmond, hogy az év fiatal játékosának választotta az UEFA a Bajnokok Ligájában.

Persze a támadósor még nem minden, de a védelem is bombaerős Salibával és Upamecanóval a középpontban.

Ami problematikus lehet, az a középpályás kreativitás szinte teljes hiánya, melynek következtében Didier Deschamps rendszere néha túl pragmatikus, és a válogatott játéka nem ritkán csak a sztárok egyéni villanásaira épül. Ne feledjük, a 2024-es Eb előtt is hasonló sztárparádéról beszéltünk a támadósorban, és a válogatott mégis csak 4 gólt tudott szerezni a torna során.

Franciaország talán nem lesz annyira domináns labdabirtoklásban, mint Spanyolország vagy Portugália, de kevés csapat veszélyesebb náluk, amikor terület nyílik előttük.