FOCI: Lesz-e párkányi vásárfia?

Párkány/Galánta |

<p>A mezőny Duna-parti sereghajtója nagyon fontos mérkőzést játszik ma délután (14.30) a nyugat-szlovákiai III. liga 11. fordulójának nyitányán, mely a hagyományos párkányi Simon–Júda vásár napján zajlik.</p>

Tavasszal Galántán érdekes, izgalmakban bővelkedő összecsapásnak voltak szemtanúi a nézők. Akkor a párkányiak csupa szív játékuk édes gyümölcseként a végjátékban szerzett Babindai-találatnak is köszönhetően legyőzték vendéglátóikat. Az új idényben eddig jobbára kudarcok kísérték a dél-szlovákiai fürdőváros csapatának szereplését. Az utóbbi öt fordulóban mindössze egy pontot szereztek, míg a mátyusföldiek a szóban forgó időszakban héttel gyarapították gyűjteményüket. Azt, hogy egyik csapat sem az elvárásoknak megfelően szerepelt, az idény közben eszközölt edzőcserék is bizonyítják. A vendégeknél Fieber Péter váltotta fel Vladimír Kiniert, míg a hazaiaknál Tácsik József került a somorjaiak elleni kudarcot követően önként távozott Bohumil Toběrný helyére. „Az őszi szezon hat mérkőzésére kaptam megbizatást. Eddig az utánpótlás korosztálynál a II. ligás diákcsapatot irányítottam, a felnőtteknél pedig a muzslaikkal fuzionált párkányi fakót készítettem fel. Természetesen győzni szeretnénk a mai összecsapáson, hogy az őszi kapuzárásig javítsunk gyatra mérlegünkön” – ecsetelte edzői pályafutása alakulását a vendéglátók újdonsült stratégája. Kiderült, tizennyolctagú keretükből senki sem jelentett sérültet, mindenki bevethető. „Szerencsére a két veterán, a kapuban tüsténkedő Németh és a középpályás Gavroň, megváltoztatta visszavonulási szándékát, továbbra is a segítségünkre vannak. Gyors ellentámadásokkal akarjuk megzavarni ellenfelünk védelmét. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy javítsunk a defenzívánkon. Vásárkor szeretnénk győzelemmel kedveskedni szurkolóinknak” – ecsetelte taktikai elképzeléseit a hazaiak trénere. „Védenceim ugyan jól kombinálnak, a védekezésre is megfelelően koncentrálnak, a végére azonban teljesen kifulladnak. Csatáraink gyakran pontatlanul kombinálnak, kimaradnak a ziccerek. A támadófoci elkötelezettje vagyok, így most is vállaljuk a bátor játékot. A jeles napon legalább egy ponttal szeretnénk távozni ellenfelünk otthonából” – vélekedett Fieber Péter, a galántaiak edzője. Ami azt illeti, a vendégcsapat, a góllövésben eddig nem jeleskedett, játékosai tíz mérkőzésen csupán tízszer voltak eredményesek. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?