Figyelmeztették a magyar hokisokat a szurkolók miatt

Zürich |

<p>Nem kap büntetést sem a magyar szövetség, sem pedig a válogatott, amiért a szurkolók a szlovákok elleni, pénteki nyitómérkőzésen rendbontást okoztak. Ugyanakkor ha az eset megismétlődik, nem marad el a szankció - döntött vasárnap a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) és a svájci világbajnokság szervezőbizottsága közösen.</p>

Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta, az értekezleten többen furcsállották a magyar szurkolók viselkedését.

"A pirotechnikai eszközök használata szigorúan tilos, és a szurkolói verekedések is mélyen elítélendőek. Kérték, hogy kommunikáljunk a szimpatizánsainkkal, ilyen botrány még egyszer ne történjen, mert annak súlyos következményei lehetnek. Itt vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket be kell tartani, ha ide akarunk tartozni!" - nyilatkozta Kovács Zoltán, aki elismerte: nagyon kellemetlen volt végigülnie a vezetői értekezletet.

"Az IIHF vezetői és a szervezők korrektek, udvariasak voltak velünk mint vb-újonccal, de érzékeltették, nem lehet még egyszer hibáznunk" - fűzte hozzá a főtitkár.

A szervezők hangsúlyozták: sokra tartják, hogy több mint kétezer magyar szurkoló jött el a vb-re, ugyanakkor IIHF-rendezvényeken elfogadhatatlanok, hogy fény és füst kibocsátására alkalmas pirotechnikai eszközök zavarják meg a fedettpályás mérkőzéseket. A szurkolói provokáció is nemkívánatos jelenség, akárcsak az ellenfél himnuszának kifütyülése.

Kovács megjegyezte: a lefújás után a magyar szurkolók - otthoni szokás szerint - elénekelték a himnuszt, és a válogatott tagjai feléjük fordultak. Igen ám, de ezzel hátat fordítottak a győztes szlovákoknak és a meccs utáni protokollt irányító szervezőknek, amit az IIHF-nél nem értettek, furcsállottak.

"El lehet énekelni a magyar himnuszt, de csak a protokolláris rész után. A győztest meg kell tisztelni, felé kell fordulni, és nem lehet kifütyülni a himnuszát" - tette hozzá. Kovács a szigor érzékeltetésére példákat is mondott. Ha nem a szövetségi kapitány, hanem helyettese megy el egyeztetésre vagy a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra, az 5000 frank büntetést ér. Az értekezletekről, sajtótájékoztatókról való késés minden perce 100-100 frank bírság. Ha ezeken a fórumokon megszólal a mobiltelefon, az is 100 frank büntetés.

"Ez a világbajnokság, nem egy barátságos torna vagy akár csak a divízió I. Ide akartunk feljutni, és a szabályokat el kell fogadni,  szurkolóknak, vezetőknek, játékosoknak egyaránt!"

A szervezők elfogadták Kovács Zoltán észrevételét. Ezek szerint - szemben a pénteki, szlovákok elleni mérkőzéssel - nem egy, hanem két helyen lehet majd bejutni a csarnokba, és lerövidítik a beléptetési időt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?