FIFA – Dél-koreai jelölt is indul az elnökségért

Szöul |

<p>Csung Mong Jun, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi dél-koreai alelnöke a Reuters hírügynökségnek adott csütörtöki interjúban bejelentette, indul a FIFA elnöki posztjáért.</p>

Mint mondta, a hivatalos bejelentésre augusztusban, Európában, "a világ labdarúgásának központjában" kerül majd sor, s hozzátette, részese akar lenni a korrupcióval átitatott szervezet megtisztításának.     Szerdán az európai sportági szövetség (UEFA) elnöke, a francia Michel Platini nyilvánította ki indulási szándékát, mellette a libériai Musa Bility és a brazil Zico is jelezte, pályázik a tisztségre. A májusi tisztújító kongresszuson Joseph Blatterrel szemben alulmaradt Ali bin al-Husszein jordán herceg ugyancsak fontolgatja, hogy ismét megméreti magát a február 26-ára kiírt választáson.     A tisztújításra azért van szükség, mert a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.     A május végi kongresszus nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?