FIFA - Arséne Wenger a labdarúgás fejlesztéséért felelős vezető lett

Arséne Wenger

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Arséne Wengert nevezte ki a labdarúgás fejlesztéséért felelős igazgatónak.

A szervezet honlapján szerdán megjelent közlemény szerint a jövőben a 70 éves szakember felügyeli mind a női, mind a férfi labdarúgás terjeszkedését és fejlődési irányait. Emellett fontos szerepe lesz a sportág szabályalkotó testületében (IFAB) is.

Wengernek az edzőtovábbképzésekbe is lesz beleszólása, elsősorban a volt játékosok edzővé nevelése során kap majd lehetőséget a tapasztalatai átadására.

"Nagyon várom, hogy belevágjak ebbe a kiemelkedően fontos kihívásba. Nem csak azért, mert mindig is érdekelt a játék elemzése, hanem mert a FIFA-nál az egész világ labdarúgásával foglalkozhatok" - fogalmazott a szervezet honlapján a francia szakember.

Wenger játékos-pályafutása befejezése után a Nancy (1984-1987), a Monaco (1987-1994), a Nagoya Grampus Eight (1995-1996) és az Arsenal (1996-2018) együttesét irányította vezetőedzőként. Edzői karrierje során francia bajnokságot, Japán Kupát, illetve három angol bajnokságot is nyert, 1998-ban a világ legjobb edzőjének választották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?