<p>Spanyol vélemény szerint a magyar férfi kézilabda-válogatottat kettős cél vezérli az ausztriai Európa-bajnokságon.</p>
Férfi kézilabda Eb - Nagy nélkül is bizonyítani akar a magyar csapat
Egyfelől megerősíteni tavalyi vb-hatodik pozícióját, másfelől - és leginkább - azt demonstrálni, hogy képes a sikerre nagy sztárja, Nagy László nélkül is, aki lemondta Eb-részvételét.
Az EFE hírügynökség bécsújhelyi tudósítója elemzésében úgy véli, a Barcelona játékosának hiánya "megrázkódtatta" Magyarországot, ahol a spekulációk egyikeként felmerült: Nagy távolmaradása az első lépés az állampolgárság-váltás felé vezető úton, amely megengedné neki, hogy spanyol színekben induljon a 2012-es londoni olimpián.
A magyar válogatott, amely szerda este találkozik a csoportellenfelei közé tartozó olimpiai bronzérmes spanyol nemzeti együttessel, az Eb-nyitányt jelentő keddi mérkőzésén összességében bravúros döntetlent (29-29) játszott az olimpiai és világbajnok francia csapattal úgy, hogy a hajrában már négy góllal is vezetett, de az utolsó öt percben előnyét eltékozolta, s be kellett érnie kettő helyett egy ponttal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.