Fenninger első aranya

<p>Az osztrák Anna Fenninger nyerte a női alpesi sízők szuper-óriásműlesikló versenyét. Miklós Edit a 15., Barbara Kantorová a 22., Berecz Anna a 28. helyen zárt. Kristina Saalová nem fejezte be a versenyt.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A 24 éves győztes – aki 2011-ben világbajnok volt szuperkombinációban – több mint fél másodperccel előzte meg a kifejezetten nehéz pályán második idővel célba érő háromszoros ötkarikás bajnok német Maria Höfl-Riescht, és ezzel pályafutása első olimpiai sikerét aratta. „Az az érzésem, hogy nem adtam ki magamból mindent. Taktikázni kellett. Jó utasításokat kaptam az edzőktől” – idézte az osztrák versenyzőt a Laola portál. Az osztrák edző által kijelölt pályán az arany mellett a bronzérem is egy osztráknak, Nicole Hospnak jutott. A pálya nehézségét jól mutatja, hogy a 49 indulóból 18-an nem is értek célba.

Ausztria második aranyát nyerte Szocsiban, az elsőt váratlanul a lesikló Matthias Mayer szerezte. Igazi osztrák szám a női szuper-óriásműlesiklás, sorrendben harmadszor győzött a szomszédos ország versenyzője a téli olimpián: 2006- ban (Torino) Michaela Dorfmeister, 2010-ban (Vancouver) Andrea Fischbader lett az első. A szuper-G olimpiai bemutatkozásán (1988, Calgary) honfitársnőjük, Sigrid Wolf diadalmaskodott.

A szerdán lesiklásban hetedik, ezzel a magyar alpesi sízés történetének legjobb ötkarikás eredményét elért Miklós Edit – bár ez a gyengébbik száma – nagyszerű teljesítményt nyújtva, a pálya nehezebb szakaszain is szépen síelve, 2,35 másodperces hátránnyal a 15. helyen zárta a versenyt. „Szerettem volna megint a legjobb tízbe kerülni, de nem vagyok elégedetlen ezzel a hellyel sem. A pálya felső szakasza most sem sikerült jól, hibáztam azon a részen” – mondta Miklós Edit.

„Engem nem zavart ez a nagy meleg, de a pálya végén, ahol nagyon sokan kiestek, talán túl óvatos voltam. Ahogy lesiklásban, úgy most is lehetett volna jobb a menetem, ezért nem vagyok elégedett az időmmel” – értékelt a 28. Berecz Anna.

A poprádi Barbara Kantorová 3,39 másodperces hátránnyal a 22. helyen végzett a 49 fős mezőnyben. „Sem a hátrány, sem a helyezés nem rossz számomra. Ráadásul a menettel is elégedett lehetek. Első olimpiai rajtomon elég jól helytálltam. Sikerült a versenyre koncentrálnom. A pálya felső szakasza jeges volt, aztán már jobban ment a lesiklás” – összegezte versenyzői élményeit Barbara Kantorová. (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?