Felteszi az i-re a pontot

ÚJ SZÓ-PORTRÉNegyedikes alapiskolás korában végérvényesen eldöntötte, hogy futballista lesz, sőt mi több, csatár. A párkányi diák-, majd ifjúsági csapatban bontogatta szárnyait, ám szüleivel Bénybe költözött, ahol tizenhat évesen már a felnőtteknél is bemutatkozhatott.

ÚJ SZÓ-PORTRÉ

Negyedikes alapiskolás korában végérvényesen eldöntötte, hogy futballista lesz, sőt mi több, csatár. A párkányi diák-, majd ifjúsági csapatban bontogatta szárnyait, ám szüleivel Bénybe költözött, ahol tizenhat évesen már a felnőtteknél is bemutatkozhatott. Oroszkai és barti kitérő után ismét az ezerötszáz lakosú községben ontja a gólokat. A jelenleg harmincéves Farkas János az elmúlt idény gólkirálya volt az érsekújvári területi bajnokság III. osztályában. Mind a tizennyolc találkozón pályára lépett, és harmincnyolc esetben járt túl a kapusok eszén. Külön kiemeli, hogy valamennyi találatát lábbal érte el, a fejelést nemigen kedveli.

„Az ebediek, a bélaiak, a fűriek és az andódiak ellen négy-négy alkalommal voltam eredményes. A legszebb gólt talán Bélán szereztem, egy távoli bombával kilőttem a jobb felső sarkot. A középpályás sor messzemenően támogat, jobbnál jobb labdákkal tömnek, s nekem már csak az i-re kell feltenni a pontot. A csapaton belül ismerjük egymás gondolatait, ami megkönnyíti az összjátékot” – árult el néhány csapattitkot.

A vasárnap indult őszi szezonban már a II. osztályban rúgja a bőrt, hiszen a bényiek a második helyről felkerültek a második vonalba. „Sajnos a kiszemelt erősítések közül senkit sem tudtunk megszerezni, ráadásul húzóemberünk, Tallósi Roland a párkányi fakóhoz távozott. Mégis úgy érzem, a mezőny jó középcsapata leszünk, s remélem, végig biztos vizeken fogunk evezni” – ecsetelte a terveket a társai által Cikónak becézett tapasztalt labdarúgó, aki eddigi pályafutása alatt több mint háromszáz gólt szerzett bajnoki összecsapásokon.

A nyitófordulóban Barton játszottak a bényiek, de Farkas üdülés miatt kihagyta ezt a találkozót, amely a bíró bántalmazása miatt idő előtt ért véget. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?