Félmillió korona Ivanáért

Pozsony. A trencséni AS (Araver Synot) futballcsapata számára már holnap a listavezető besztercebányai Dukla otthonában megkezdődik a Corgoň Liga tavaszi idénye. Ugyanis a 20 éven aluli vb miatt három őszi találkozójukat elhalasztották.

Pozsony. A trencséni AS (Araver Synot) futballcsapata számára már holnap a listavezető besztercebányai Dukla otthonában megkezdődik a Corgoň Liga tavaszi idénye. Ugyanis a 20 éven aluli vb miatt három őszi találkozójukat elhalasztották. „Egyáltalán nem előny számunkra, hogy most pótoljuk az összecsapásokat, hiszen jelentős változások történtek a keretben. Bár erősebb a csapatunk, mint az első felvonásban volt, de még nincs összeszokva” – szögezte le Anton Jánoš vezetőedző.

Nagy volt a jövés-menés a gárdánál, tizenegy új szerzemény érkezett: Šuhaj (Patrasz), Seman (Synot), Chomistek (Kremnička), Rýgel, Kamenský (Bohemians), Santai (Sv. Jur), Majsniar (Jablonec), Šmelko (Gaszprom), Baranyai (Marcelová), Vaščák, Kubala (Petržalka). Öten, Ivana (Synot), Miklas (DAC), Jakúbek (Nemšová, Kozák (Petržalka) és Svrček (Prievidza) pedig vették a kalapjukat.

Megtudtuk, Ivanának nyáron lejárt volna a szerződése, tehát júliusban egy fillért sem kaptak volna érte. Annak ellenére, hogy jól játszott az U20-as vb-n, egyetlen komoly kérő sem jelentkezett. Végül jelképes összegért, félmillió koronáért a Synothoz igazolt (mindkét klubnak azonos a többségi tulajdonosa – a szerz. megj.).

Igor Štefanko menedzser a hazai viszonyok közt meglepően alapos betekintést adott a klub anyagi helyzetéről. „Nincs titkolnivalónk, nyílt lapokkal játszunk. A Synot az egyesület részvényeinek a 60 százalékát, az Araver harmincat, a fennmaradó tíz százalékot pedig az önkormányzat birtokolja. Az őszi költségvetésünk a Laugaricio 5 milliós adósságával együtt 20 millió koronára rúgott. Tavaszra 12,5 millióval számolunk. Ebben nincs benne a játékosvásárlásra költött 2,9 millió, ezt az összeget a Synot állta. Egyébként a legdrágább új szerzeményünk 700 ezerbe került. A játékosok alapfizetése 15 és 30 000 között mozog, a győztes meccsekért 150 ezre koronát oszt szét az edző a futballisták között.”

Nem fognak unatkozni a labdarúgók, hiszen 14 alatt öt bajnoki vár rájuk. „Két hét múlva kiderül, mire vagyunk képesek. Bízom benne, hogy az élmezőnyben zárunk, s jó játékkal visszacsalogatjuk a szurkolóinkat a lelátókra” – fejezte be Igor Štefanko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?