Felmentették tisztségéből Kim Rasmussent, a női kézilabda-válogatott kapitányát

Kim Rasmussen

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége kedden felmentette tisztségéből Kim Rasmussent, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát.

Az MKSZ tájékoztatása szerint az elnökség felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral. A tervek szerint a Bajnokok Ligája-címvédő Győr, valamint a Ferencváros vezetőedzője együtt látná el a szövetségi kapitányi feladatokat a március 20-22-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtornán, valamint azt követően a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön.

A dán Kim Rasmussent - akit sportszerűtlen viselkedése miatt a decemberi vb után felfüggesztett a nemzetközi szövetség - 2016 májusában nevezték ki a magyar válogatott élére, azóta a nemzeti együttes története legrosszabb Eb- és két legrosszabb világbajnoki helyezését produkálta. A kontinenstornán 2016-ban a 12., 2018-ban a hetedik helyen végzett, a vb-n 2017-ben 15., tavaly pedig 14. lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?