Felemás komáromi röplabdahétvége: egy győzelem, egy vereség

Komárom |

<p>Svidníken kikaptak, hazai pályán a trencséniek ellen viszont győztek a komáromi férfiröplabdázók a hétvégén.</p>

A Duna-parti együttes az extraliga 10. és 11. fordulójában is esélyesként lépett pályára, amit játékával bizonyított is, de az első mérkőzésen szombaton Svidníken nagyon ígéretes helyzetben megbotlottak Daniel Oravec védencei, és szoros 3:2-es (19:25, 22:25, 25:22, 25:23, 15:11) vereséggel távoztak keletről. A második meccsen nagy elszántsággal és összpontosítva vágtak neki a fiatal tehetségekből álló trencséniek elleni küzdelemnek. Meggyőző játékkal, helyenként látványos és minőségi röplabdázást bemutatva 3:1-re (24:26, 25:11, 25:21, 25:17) nyerték a meccset.

Az első mérkőzés Svidníken hozott izgalmakat, de színvonala nem emelkedett az átlagos fölé. Úgy tűnt, beigazolódik a papírforma, hiszen a komáromiak átlagos teljesítménnyel is megnyerték az első két szettet 25:19-re és 25:22-re, s ezzel 2:0-ra vezettek. A sima győzelem felé lépkedve a harmadik szett nagyobbik részében szintén vezettek 3-4 ponttal. A meglepő törés 16:13-as komáromi vezetésnél állt be, amelyen a folytatásban sem tudtak változtatni a Duna-partiak, a kínálkozó lehetőséget a svidníkiek természetesen kihasználták. A harmadik és a negyedik játszmát szorosan ugyan, de a hazaiak nyerték 25:22-re, illetve 25:23-ra, a rövidített ötödiket pedig 15:11-re, a mérkőzést pedig, magukat is meglepve ezzel, 3:2-re.

Daniel Oravec vezetőedző nem kendőzte csalódottságát: „Az első két szett után 2:0-ra vezettünk, a harmadikban 16:13-ig mindig előnyben voltunk. Utána néhány kulcsjátékosunknál érthetetlen rövidzárlat következett be, ami a további játékrészekben is folytatódott. A lelkesen játszó hazaiak éltek a lehetőséggel, ami a 3:2-es győzelmükhöz vezetett. Ezt a meccset mi nem elvesztettük, hanem az ellenfélnek ajándékoztuk.”

A folytatás vasárnap a trencséni fiatal ígéretek csapatával színvonalas játékot hozott. Az első szettben mindkét csapat kevés (2-3) ki nem kényszerített hibával játszott, elhúzni a játékrész fináléjáig egyik sem tudott. Az első szettlabdájuk a komáromiaknak volt 24:23-nál. A játékvezető a komáromiak támadásánál egy kérdéses labdánál nekik ítélte a 25. pontot, de később megváltoztatta döntését, és új adogatást ítélt a Duna-partiaknak. A szervát követő labdamenetet a trencséniek nyerték, és 24:24-re egyenlítettek. Ezután a következő két pontot megszerezték, és a szett is a vendégeké lett 26:24-re – 0: 1.

A folytatás egyértelműen a Duna-partiaké volt, második játszmát osztálykülönbséggel 25:11-re nyerték – 1:1. A harmadik játékrészben folytatták ötletes és hatékony játékukat Oravec védencei, pontközelbe sem engedték a trencsénieket (12:9, 16:11, 20:13, 22:17, 24:21), a szettet 25:21-re nyerték – 2:1. Az utolsó, negyedik játszma a második legsimább volt a meccsen (5:2, 10:6, 15:11, 20:14, 24:17), a végeredménye 25:17 volt, a mérkőzésé pedig 3:1.

Az előző napi vereség után a komáromiak minden játékelemre figyeltek, pontosabban és támadóbban szerváltak, támadásaik pontot érők voltak, sok nehéz labdát mentettek. Különösen Ivan Perovics volt elemében. Teljesítményüket a szurkolók vastapssal jutalmazták. Daniel Oravec vezetőedző is mosollyal konstatálta: „Az elején még egy picit hiányzott a lendület, de utána az történt a pályán, amit mi akartunk. A fiúk az előző napi elrontott meccs után bizonyítani akartak, és ez sikerült nekik.”

Jóba Mihály

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?