Féklámpa a Ferrarikon

Indianapolis. A Forma-1-es konstruktőrök versenyének tavalyi és idei győztese, a Ferrari bejelentette: annak ellenére, hogy a mindenkire érvényes bevezetését elhalasztották, féklámpát szerel fel autóira a vasárnapi Amerikai Nagydíjon (20 ó).

Michael Schumachert (felvételünkön egy korábbi futamon) családja biztatta, hogy ne hagyja ki az indianapolisi versenyt.Archívum– Nincs olyan szabály, amely megtiltja e biztonsági segédeszköz használatát. Reméljük, hogy ezzel a lépéssel példát mutatunk a többi istállónak – mondta Brawn technikai igazgató. Hozzátette: a lámpa csak a komoly sebességcsökkentésre reagál, így nem lehet majd apróbb fékezésekkel kicselezni a versenyző mögött haladó vetélytársat.

A maranellóiak világbajnok pilótája, Michael Schumacher először lépett a nyilvánosság elé a monzai futam óta. – Nem tudok napirendre térni a amerikai terrorcselekmények és a CART-os Alessandro Zanardi szörnyű balesete felett. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy képtelen leszek elindulni Indianapolisban, de a családom biztatása erőt adott a folytatáshoz – mondta a 32 éves német sztár.

A Forma-1-es Ferrari vezetői a pilótákkal egyetértésben úgy döntöttek, hogy az Amerikai Nagydíjon a szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak tiszteletére a kocsik első légterelőire az Egyesült Államok zászlóját festik fel.

Ezenkívül a csapatok tulajdonosai a szponzorokkal közösen arról állapodtak meg, hogy minden istálló az egyik autót hirdetések nélkül szerepelteti a vasárnapi futamon. A Ferrarik már a szeptember 16-i, Olasz Nagydíjon is „csupaszon” álltak rajthoz, orr-részüket feketére festették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?