Fegyverneki kiugrás

Fegyvernek. A Lévai járás egyik kisközségét képviselő futballcsapat három évvel ezelőtt még a járási második osztályban szerepelt. A fegyvernekiek azóta egymást követően, kétszer nyertek bajnokságot, így tavaly ősszel már az V. liga egyik újoncaként kezdték a pontvadászatot.

Ebben az osztályban az indulásnál ugyan óvatos duhajként csupán a középmezőnyben való megkapaszkodást tűzték ki célul. De mint mondják, evés közben jön meg az étvágy. Az őszi idény nagyon jól sikerült számukra, harmincnyolc pontot gyűjtve rakták le az alapokat a felkerüléshez. A tavaszi folytatásban aztán mindhárom járásbeli bajnokjelöltet (Cseke, Csejkő és Nagykálna) megelőzve elsőként értek célba. Pontosabban kerültek egy újabb emelettel feljebb, ezúttal a IV. ligába. A bajnokság során mindössze öt alkalommal szenvedtek vereséget, hazai mérkőzéseiken kevés gólt kaptak. Nagyszerű teljesítményüknek köszönhetően szinte állandóan megnyugtató, olykor 10–11 pontos előnnyel vezették a táblázatot..

Gubík László fiatal kora ellenére immár tíz éve edzősködik. Pályafutása alatt ez idáig elsősorban a fiatalokkal foglalkozott. Másodállásban jelenleg is a lévai utánpótlás képzésénél szorgoskodik. Fegyverneken három évvel ezelőtt még kapuskodott, két éve vette át a felnőtt csapat irányítását. Elöljáróban azt tudakoltuk, kikkel volt elégedett a sikerkovács a bajnokcsapat játékosai közül az értékelt időszakban.– Mindenekelőtt Erik Paliccal, a gólerős csatárral (26 gólt lőtt-a szerk. megj.) és Guštafík. Többnyire fiatal, hajtós játékosaink vannak. Sajnos, az utolsó mérkőzéseken már nem összpontosítottak kellőképpen a játékra, a bajnoki hajrában már a lelkesedésük is alábbhagyott. Ez elgondolkoztató jelenség, melyből okulnunk kell. Őszre feltétlenül meg kell erősíteni a csapatot, nem akarunk pofozógép lenni, mint például legutóbb a felsőszeli együttese volt. Jelenleg tizenhatfős kerettel foglalkozom, a rendelkezésre álló játékosok közül tizeneggyel mindenféleképp számolok a folytatásban is. Szétnéztünk a környéken, Verebélyen, Tolmácson, Érsekújvárott és Szőgyénben is. Nem titok, vannak erősítésként kiszemelt labdarúgóink, csupán az anyagiakon múlik, sikerül-e majd erősítenünk néhány poszton. Számunkra kétségkívül a legnagyobb érvágás Palic távozása lesz, akinek mocsonoki ajánlata van – értékelt a tréner, aki egyben a kollektíva neuralgikus pontjairól is tájékoztatott.

Beszélgetésünk alatt az is kiderült, Marián Pakši személyében tőkeerős szponzora van a csapatnak. A nevezett egyébként a a messze földön ismert fegyverneki húskombinát tulajdonosa. Az edző szerint Pakši úr teljesítette a játékosok valamennyi óhaját. Ugyancsak elismerően szólt a szakvezető Jozef Kvasník klubelnökről és Bungyi András polgármesterről, akik ugyancsak sokban segítették az együttest. A Gubik-legénység egyébként a híresztelések ellenére teljesen amatőr, öten egyetemisták, a többiek valamennyien dolgoznak. Egyedül Palicnak volt profiszerződése. A folytatásról még kevés konkrétumot tudott mondani a szakvezető. – Nem tudjuk mit hoz a közeljövő, szerződéseink ugyanis az elmúlt hónap végéig szóltak. Minden a tárgyalásokon dől majd el. Bár a jelenleg rendelkezésünkre álló épülethez tavaly két új öltözőt is építettek, pályánk nem felel meg a IV. liga követelményeinek. Arra számítunk, az illetékes futballszövetség kivételt tesz és a fegyverneki pályán játszhatjuk majd le őszi hazai mérkőzéseinket. Annál is inkább, mivel már épül az új korszerű stadion, amelyet tavasszal talán birtokunkba vehetünk. Remélem, akkor is jó csapatunk lesz – fejezte be helyzetelemzését Gubik László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?