Federernek megvan a huszadik

Roger Federer pályafutása 20.

Roger Federer pályafutása 20. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be, miután az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének vasárnapi döntőjében ötszettes csatában, 6:2, 6:7, 6:3, 3:6, 6:1-re legyőzte a horvát Marin Cilicet.

A finálé résztvevői előzőleg kilencszer találkoztak, a medjugorjei óriás mindössze egyszer tudott nyerni, a 2014-es US Open elődöntőjében, ahol később begyűjtötte eddigi egyetlen Grand Slam-trófeáját. A nyolcszor győztes Federer tavaly a wimbledoni döntőben mindössze nyolc gémet vesztett Cilic ellen, majd a szezonzáró londoni ATP-vb csoportkörében szetthátrányból fordított horvát riválisa ellen. A 36 esztendős szupersztár 95 tornagyőzelemnél tartott, míg a hét évvel fiatalabb Cilic 17 serleget gyűjtött.

Federernek ez volt a 30. Grand Slam-döntője, és remekül kezdett, tíz perc után már 4:0-ra vezetett az első szettben, amit könnyedén hozott 6:2-re. A sokkal kiegyenlítettebb második szett viszont rövidítésben 7:6-tal a horvát játékosé lett, Federer először vesztett játszmát ezen a tornán. Ez azonban nem zökkentette ki, a harmadik szettet ismét ő nyerte 6:3-ra.

Cilic nem adta fel, és a negyedik jászmában 1:3-ról sorozatban öt gémet nyerve ismét kiegyenlített. Ebben a szettben a visszaeső Federer mindössze 36 százalékban ütötte be az első szerváját.

Az utolsó szett elején a svájci kínkeservesen hárított két bréklabdát, majd váratlanul 3:0-ra, sőt 4:1-re meglépett. Cilic megroppanni látszott a tét alatt, elvesztette ismét az adogatását, és 5:1-nél a címvédő már magabiztosan kiszerválta a meccset, amely 3 óra 3 percig tartott.

Federer a tavalyi fináléban is ötszettes csatában gyűrte le a jelenleg világelső Rafael Nadalt. A 96. tornagyőzelmét megszerző Federer 2004, 2006, 2007, 2010 és 2017 után hatodszor nyert Melbourne-ben, utolérve az eddig egyedül csúcstartó Novak Djokovicsot. Egyben begyűjtötte pályafutása 20. Grand Slam-trófeáját, tovább javítva saját rekordját a férfi mezőnyben.

„Hihetetlen ez az egész, nagyon boldog vagyok – nyilatkozta a könnyekig meghatódott Federer. – Hosszú volt a nap, sokat kellett várni a döntőre, ha délután játszunk, azért könnyebb a dolgunk. Örülök, hogy sikeresen mögöttem van a döntő. Teljesült az álmom, és a mese folytatódik. Elképesztő, hogy a tavalyi sikerem után megint győzni tudtam.” (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?