Fed-kupa: Kužmováék célja a budapesti döntő

A két első számú játékos: Kužmová és Watson ⋌(Fotó: TASR)

A női szlovák teniszválogatott második számú játékosa, Karolina Schmiedlová a brit első számú teniszező, Heather Watson ellen kezdi meg ma (16.00) a Fed-kupa-selejte-zőt, melynek győztese bejut az áprilisi, budapesti döntőbe.
 

Az ő mérkőzésük után Viktória Kužmová Hariett Dart ellen lép pályára a pozsonyi NTC Arénában. Szombaton szintén négy órától kezdődnek a meccsek. A programot a csapatok első számú játékosai, Kužmová és Watson kezdi, utánuk Schmiedlová Dart ellen játszik majd, és ha döntetlenre áll az eredmény, akkor következnek a párosok, ahol Magdaléna Rybáriková és Viktória Kužmová a Fed-kupában újonc Naikhta Bains, Emma Raducanu párossal mérkőzik meg. Erről a pénteki, nagyon jó hangulatú sorsolás döntött. Mindegyik teniszező vidáman válaszolt az újságírók kérdéseire, látszott, hogy a csapatokon belül is nagyon jó az atmoszféra, és a lányok inkább barátok, mint csapattársak. Egyedül Matej Lipták volt kedvetlen, és már-már Martin Kližan-i magasságokba emelte az unottságot. 

„Nem lepett meg a brit nevezés, erre számítottam. Ami a mi játékosainkat illeti az ellenfél, a borítás, a forma és a tapasztalat alapján döntöttem Viki és Kaja (Kužmová, Schmiedlová) mellett. De nem zárom ki, hogy szombaton lesz valamilyen változás. A mérkőzések sorrendje nem fontos, az a lényeg, hogy begyűjtsük a 3 pontot” – mondta egykedvűen Lipták. 

„Örülök, hogy bízik bennem a kapitány, ahogy annak is, hogy én játszom az első, nagyon fontos meccset pénteken – nyilatkozott mosolyogva Schmiedlová. – Jól érzem magam a pályán, már régebb óta játszom salakon, mint a többiek, ez előny lehet számomra. Watsont ismerem a különböző tornákról. Jobban szereti a kemény pályát, de biztos, hogy salakon is kellemetlen ellenfél lesz.”

Viktória Kužmová elismerte, hogy előny a szlovák válogatottnak, hogy a britek legjobbja, Konta Johanna nem játszik, hiszen ő minden borításon nagyon jól teniszezik. Majd kitért a mostani ellenfeleire is: „Már mindkét lánnyal játszottam pár éve. De ez most más, a Fed-kupában mindig különlegesebb játszani, mint valamelyik tornán. Rendkívül felkészültek vagyunk, és nagyon motiváltak, hogy ott legyünk a budapesti döntőben.”

A találkozó játékvezetői a portugál Carlos Ramos, és a horvát Adelka Cinko lesz.

A hétvégén összesen nyolc selejtezőt rendeznek. A magyarországi fináléban 12 csapat jut be. Már biztos részt vevő a magyar válogatott, mint házigazda, a cseh válogatott, amely szabadkártyát kapott, és a tavalyi Fed-kupa kiírás döntősei, Ausztrália és Franciaország. A döntőt április 14–19 között rendezik. 

Érdekes

Szlovákia–Nagy-Britannia

Péntek, 16:00: Karolína Schmiedlová– Heather Watson, Viktória Kužmová–Hariett Dart
Szombat, 16:00: Viktória Kužmová–Heather Watson, Karolína Schmiedlová–Hariett Dart, Viktória Kužmová, Magdaléna Rybáriková–Naiktha Bains, Emma Raducanu.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?