„Fantasztikus döntés!"

<p>Százhetvenmillió forint állami támogatást kapott a minap utánpótlásnevelésre a magyar jégkorongsport. Az élvonalba jutott felnőtt válogatott vb-szereplésére azonban nem szavazta meg a százmilliót az Országgyűlés. Studniczky Ferenccel, a hokiszövetség elnökével beszélgettünk.</p>

Elégedett a döntéssel?
Nagyon, hiszen már az nagy dolog volt, hogy a Tisztelt Ház elé került a magyar hoki támogatása. A múltban talán csak olyan kiemelt sportágakkal foglalkoztak, mint például a labdarúgás és az atlétika.

És ha két igennel végződött volna a voksolás?
Az meg maga a csoda lett volna. De ez is hihetelen hír, fantasztikus döntés, a sportág elismerése! Nagyon boldog vagyok. Most már biztosított a magyar jégkorongsport fejlődése, s ezek után, a jövőben is számíthatunk hasonló anyagi támogatásra. Ennyi pénzt még sosem kaptunk az államtól. Természetesen nagyon oda kell figyelni, hogy jól gazdálkodjunk ezzel a nem kis összeggel. Az élvonalba hetven év után visszajutott felnőtt csapat vb-részvételéhez viszont nem szavazták meg a kisebb, százmilliós csomagot.

Nem fog hiányozni ez az összeg?
Mi ezzel nem is számoltunk. Megbízható, komoly szponzoraink vannak, akikkel már megállapodtunk a jövőt illetően. Tehát előteremtjük a felnőtt válogatott számára szükséges pénzösszeget.

Komoly erőpróbák várnak az A csoport újoncára...
Ez így igaz. Lassan elkezdjük a felkészülést a februári, rigai olimpiai selejtezőre. Azzal tisztában vagyunk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, de nem adjuk fel. Meglepetést szeretnénk okozni . Többek között a tizenöt év után ismét világbajnokságot nyert orosz együttessel is játszik előkészületi meccset a magyar csapat... Ez évekkel ezelőtt elképzelhetetlen dolog volt. Tanulni szeretnénk a szbornajától is.

A tavaszi, svájci világbajnokság csoportküzdelmei során a magyar csapat Kanadával, Szlovákiával, Fehéroroszországgal mérkőzik. Nem akármilyen ellenfelek várnak tehát a vb első felvonásában az élvonal újoncára. Nem félti Pat Cortina szövetségi kapitány legénységét?
Nem. Ha olyan lelkesedéssel és odaadással fognak játszani a fiúk, mint amikor kiharcolták az A-csoportos részvételt, akkor van esély a bennmaradásra. Jó meccseket szeretnénk játszani a rigai ötkarikás selejtezőtornán, valamint a zürichi világbajnokságon. Hokisainkat fűti a bizonyítási vágy, hiszen ilyen szinten, ilyen komoly ellenfelekkel még nem játszottak. (Zsigárdi László)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?