Ezer rendőr biztosítja a futamot

Mogyoród |

<div>A hétvégi Forma 1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt mintegy ezer rendőr biztosítja majd a futamot - jelentette be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán Mogyoródon, a Hungaroring főbejáratánál kialakított rendőrtáborban megtartott sajtótájékoztatón.</div><div>&nbsp;</div>

A PMRFK munkatársainak tevékenységét a készenléti rendőrök, illetve román, szlovák és osztrák rendőrök is segítik majd, továbbá lovas, kutyás és motoros rendőrök is szolgálatot teljesítenek - közölte Beluzsárné Belicza Andrea. A forgalmat folyamatosan helikopterrel figyelik, és ha szükséges, beavatkoznak a forgalomirányításba - tette hozzá a szóvivő.    Elmondta: a rendőrtábor területén ideiglenes rendőrőrsöt alakítanak ki, amelyet egészen hétfő reggelig fel lehet keresni. Ugyancsak itt építik ki a biztosítás vezetési pontját.    Jelezte, a rendezvény csütörtök délután a boxutca-látogatással kezdődik, s már ekkortól forgalmi korlátozásokra kell számítani.    Péntektől a pálya felé egyirányúsítják az utakat, a verseny vége után pedig kifelé lesznek egyirányúak az utak. A haladás irányát táblákkal jelzik majd.    Beluzsárné Belicza Andrea figyelmeztetett arra, hogy senki ne hagyjon látható helyen értékeket a kocsijában. Ugyancsak figyeljenek a versenyre látogatók a szabályos parkolásra, mert a szabálytalanul megálló autókat elszállítják - mondta a szóvivő.    Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy kiemelt feladatként kezelik a futam biztonságos lebonyolítását. Az előkészületek már az év elején megkezdődtek, azóta havonta áttekinti egy, a társszervek bevonásával kialakított, 80-90 tagú bizottság a futammal kapcsolatos teendőket.    A hatósági-ellenőrzési feladatok mellett a rendezvény biztosításában is részt vesznek a tűzoltóegységek, bár a nemzetközi rendezvény rendelkezik saját tűzoltósággal. A tömegek mozgatásáról, beléptetéséről, az esetleges kiürítésről pedig elsősorban a szervezők gondoskodnak - jelezte.    Kitért arra is: a sporttörvényben foglaltaknak eleget téve a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nem sokkal a rendezvény előtt a társszervekkel és a helyi rendezőkkel együtt pályabejárást tartott, és mindent az előírásoknak megfelelőnek talált.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?