Ez a hét a búcsúról szól a magyar futballban

<p>Vasárnap Andorrával találkozik a magyar válogatott a Groupama Arénában, és az eddigi két meccs alapján (5:0, 2:0) most sem rágjuk le a körmünket az izgalomtól.</p>

Régen fordult elő, hogy a legtöbbeket inkább egy barátságos meccs izgasson: kedden, a Svédország elleni találkozón négy olyan játékostól búcsúznak el, akik – jelen állás szerint – összesen 339 válogatott mérkőzést játszottak a címeres mezben. Az lesz az utolsó meccse válogatott színekben Király Gábornak és Juhász Rolandnak, de az MLSZ ugyancsak a Groupama Arénában kívánja elbúcsúztatni a válogatottságról korábban lemondó Hajnal Tamást és Vanczák Vilmost is.

Pedig vasárnap ennél fontosabb csata vár a magyar válogatottra, az Andorra elleni vb-selejtező következik, ez azonban valahogy most annyira nem hozza lázba a szurkolókat. Egyrészt Andorra eddig nem sok vizet zavart a magyarok ellen, ráadásul a miniállam elleni meccseknél nehéz hangulattalanabb találkozókat felidézni a közelmúltból. 2012 őszén, a vb-selejtezők nyitányán 5:0-ra nyert a magyar válogatott a Pireneusokban, a visszavágóra azonban már sokkal rosszabb hangulatban, az amszterdami 1:8 után került sor. Ha valakire emlékszünk azokból az időkből, az Szalai Ádám, igaz, nem a játéka maradt emlékezetes. Vagy Nikolics Nemanja, aki a hazai 2:0 alkalmával kezdte el termelni a gólokat a magyar válogatottban.

Másrészt – lássuk be –, a kilátások sem rózsásak. Némi fejszámolás után kiderül, hogy a csoportelsőség megszerzéséhez minden hátralévő meccsünket meg kell nyernünk, és ezen az úton nem az Andorra elleni hazai, hanem a Svájc elleni idegenbeli fellépés és a portugálok elleni dupla lesz a mérvadó. A csoport második helyéhez (pótselejtező) belefér egy betli, csakhogy az már megvolt: Feröeren.

A magyar válogatott keretében ismét feltűnt néhány olyan név, akikkel még nem találkoztunk tétmeccsen. A kapus posztján rendszeresen padozó (és nulla válogatottsággal rendelkező) Megyeri Balázs mellett ott van a keretben Berecz Zsombor, Hangya Szilveszter (mindkettő Vasas), Botka Ádám (Honvéd) és Nagy Dominik (FTC). Ha rajtunk múlna, Andorra ellen mindegyiküket szívesen látnánk a pályán. Különben is: a fiatalságé a jövő. A Nemzeti Sportnak nyilatkozó Bernd Storck is erről beszélt nemrégiben. „Rengeteg tehetségünk van az utánpótlásban, aligha kell aggódnunk a jövő miatt” – mondta a kapitány. Aki miatt aggódhatunk, az Nikolics Nemanja, a szerb származású csatár ugyanis a hétvégi bajnokin eltörte az ujját, odahaza lábadozik.

Andorra nem tűnik félelmetesnek, az eddigi selejtezők során a válogatott összesen három szögletet rúgott, játékosai pedig 55 alkalommal szabálytalankodtak (ez az európai ranglista ötödik helyére repíti őket). Az andorraiak támadójátéka sem erős, ez idáig hét kaput eltaláló lövésük volt (a képet árnyalja, hogy ugyanennyi van a cseheknek is, és a magyar válogatott is mindössze tíz pontos lövésnél tart…). Az andorraiak legnagyobb focitehetsége a 19 éves Max Llovera, a középső védő idén debütált a spanyol B ligában szereplő Lleida együttesében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?