Európa-bajnoki trónon az ekecsi tanító

Egyedül ment a nagymegyeri klubból az Eb-re. Azért, mert nagyon hiányzott már a győzelem a világversenyről?

Ennél összetettebb dologról van szó. Hogy egyedül mentem, abban a vírushelyzet játszott szerepet. Sokat változtak a szabályok, nem mindenki volt akkor még beoltva, nevezni meg korábban kellett. A kontinensviadal pénzdíjas, vissza már nem térítik az összeget, ha valaki nem indul. Klubtársaim nem kockáztattak, én pedig két oltással a nevezés időszakában úgy döntöttem, hogy megpróbálom, bármilyen helyzet áll elő. A klubban is megbeszélt elhatározásomban benne van az is, hogy kevesebb nemzetközi versenytapasztalatom volt, mint a többieknek, valóban hiányzott még az igazi siker. 2017-ben hosszú kihagyás után kezdtem újra, ezúttal a veteránok között, a felnőtt kategóriában ugyanis nem nagyon emeltem súlyt. 2018-ban voltam először világversenyen, akkor még nem sikerült dobogós helyen végeznem. Ha távoli országban van valamelyik világverseny, anyagilag nem tudjuk bevállalni. Úgy gondoltam, Hollandia belefér, családi kirándulással tarkítva. Ha kimaradt volna ez a lehetőség, akkor megint csak egy év múlva próbálkozhattam volna, de azt se biztosan, mert nemigen lehet tudni, hogy milyen helyzet áll elő, és hol rendezik a következő Eb-t.

Tehát a körülmények is szerepet játszottak abban, hogy egyedül utazott az Eb-re...

Ha nem lenne a járvány, klubtársaim is jöttek volna, mert az eredményeik alapján szintén dobogóra esélyesek voltak.

Hogyan jutott fel az alkmaari Eb-trónra?

Az előzetesen jelentkezett 12 versenyzőből öt lépett pódiumra, s ebből egy ellenfélnek volt az enyémhez hasonló nevezési eredménye. De a megadott súly nem mindig mérvadó, nem kell, hogy a valós képességet tükrözze. A versenyen aztán kiderült, hogy tényleg azonos eredményekre vagyunk képesek. Mindketten – az ukrán és én is – 215 kilós összetettel neveztünk, s végül én elértem ezt a súlyt, ő meg 2013-ig jutott. Taktikai győzelmet arattam, örültem, hogy jól sikerült a súlyválasztás. Szakításban az ukrán került lépéselőnybe, lökésben azonban rontott. Én felemeltem a választott súlyt, és fordult a kocka, megnyertem a versenyt. Mindez a legvégén, izgalmak közepette dőlt el, mert párharcunk során megfeledkeztünk a portugál emelőről, aki a tartalékolta a harmadik kísérletét, és egyszeriben veszélyessé vált, de a súllyal nem tudott megbirkózni, és csak harmadik lett.

Világversenyeken éremhalmozó klubtársai vannak, visszatérőként van köztük. Ezek szerint már korábban is emelt...

Tizennyolc éves koromig. Aztán a középiskola elvégzése után munkába álltam, legfiatalabbként még segítettem a férficsapatnak feljutni az I. ligába, de katonaság közben és utána már nem folytattam. Mikor új edzőterme lett a klubnak, fél évet edzettem Buzgó Lajos bácsinál, ismét feljutott a csapat az I. ligába, ám a munka és a család másfelé terelt. A veteránok már a 2000-es évek elejétől csalogattak vissza, de az eredményhez edzés is kell, heti hetet viszont nem tudtam vállalni. Amikor már több időm lett, 2017 őszén Juhász László szólt a barátomnak, Dinga Rolandnak, hogy próbáljuk meg a veteránok között. Mindketten azóta emelünk újra.

Mióta Európa-bajnok, megváltozott a viszonya a súlyemeléshez?

Nem. Ugyanúgy folytatom, szeretnék további versenyekre eljutni. Azt gondoltam, hogy nehéz lesz az újrakezdés, de a vártnál sokkal tovább tartott és sokkal nehezebb is volt. Heti három alkalommal edzek, az ízületek és az izmok már megérzik a terhelést, de úgy vélem, jó pár év versenyzés még bennem van.