EURO-2020 – Eriksen összeesett a pályán, félbeszakadt a dán-finn meccs

EURO-2020 – Eriksen összeesett a pályán, félbeszakadt a dán-finn meccs

A pályán összeesett és újraélesztették Christian Eriksent, a dán labdarúgó-válogatott játékosát a finnek elleni koppenhágai Európa-bajnoki mérkőzés 43. percében. A 29 éves középpályást kórházba szállították, azóta állapota stabil, és már kommunikációra is képes.

Az Internazionaléval olasz bajnok, 109-szeres válogatott futballista egy dán akció után elindult visszafelé, majd mindenféle előzmény nélkül, két-három botorkálva megtett lépés után összeesett az oldalvonal mellett. A drámai pillanatok után gyorsan a pályára értek az orvosi stáb tagjai, és egy paraván, valamint a dán játékosok alkotta gyűrű mögött megkezdték az újraélesztést. Több mint 10 perc után Eriksent hordágyon vitték le a pályáról. Az európai (UEFA) és a dán szövetség bejelentette, hogy a játékos magánál van, és stabil állapotban kórházba szállították.

A szörnyű esetet követően a világhálón rengeteg labdarúgó, valamint klub és szövetség, az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin és Sanna Marin finn miniszterelnök is jókívánságát fejezte ki, egyben reményének adott hangot, hogy Eriksen felépül.

Galéria

A 43. percben, 18.44-kor félbeszakított mérkőzést azok után folytatták 20.30-kor, hogy az UEFA egyeztetett mindkét csapattal, és a dán játékosok tudtak beszélni a kórházban kezelt Eriksennel.

Eriksen mostani pályára lépésével a 4. helyre lépett a dán örökranglistán, csak Peter Schmeichel (129), Dennis Rommedahl (126) és Jon Dahl Tomasson (112) számlál több válogatottságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?