Észak-Koreába utazott Thomas Bach

Thomas Bach

Phenjanba utazott Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, hogy tárgyalásokat folytasson az észak-koreai vezetőkkel.

A dél-koreai Yonhap hírügynökség emlékeztet rá: a látogatásra azután kerül sor, hogy a Koreai NDK küldöttsége részt vett a phjongcshangi téli olimpián és ezzel enyhült a két Korea közötti feszült viszony. Bach az állami kézben lévő észak-koreai Air Koryo egyik járatával utazott el Pekingből tíz NOB-elöljáró társaságában a Koreai NDK fővárosába.

Már a phjongcshangi játékok idején, február 12-én napvilágot látott, hogy Bach a KNDK-ba látogat majd Dél- és Észak-Korea, valamint a NOB korábbi megállapodása alapján. Az olimpiai mozgalom vezetéséhez közeli forrás arról tájékoztatta akkor a brit hírügynökséget, hogy az utazásra "valamikor az olimpiai játékok után" kerül sor, ennél konkrétabb dátumot azonban nem árult el. 

Észak-Korea a NOB és Dél-Korea bátorítására egyezett bele abba, hogy sportolóival részt vegyen a phjongcshangi versenyeken. A hivatalosan háborúban álló két ország versenyzői az egyesített Korea zászlaja alatt együtt vonultak fel a megnyitón, és együtt érkeztek a stadionba a záróünnepségen is, a női jégkorongtornán pedig közös csapat indult. Ez volt az első egyesített dél-koreai válogatott az olimpiák történetében. 

A NOB és a két Korea január 20-án, Lausanne-ban írt alá háromoldalú megállapodást, amelyben rögzítették az északiak olimpiai részvételének részleteit, köztük az indítható versenyzők számát, valamint azt, hogy mely számokra neveznének az északiak, továbbá a közös bevonulást.

Mun Dzse In dél-koreai elnök az olimpiarendezést kihasználva igyekezett lépéseket tenni a kapcsolatok normalizálására, illetve elérni azt, hogy tárgyalásokra kerüljön sor az észak-koreai fegyverkezési programról. A megnyitón látványosan, kézfogással üdvözölte Kim Jo Dzsongot, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húgát. Az olimpiára 22 fős észak-koreai küldöttség érkezett Kim Jo Dzsong és Kim Jong Nam névleges államfő irányításával. A delegációt a játékok első vasárnapján Ri Nak Jon dél-koreai miniszterelnök ebédre látta vendégül egy szöuli szállodában, egy nappal korábban pedig Kim Jo Dzsong Phenjanba szóló meghívót adott át Szöulban a dél-koreai elnöknek, aki elfogadta azt.

Kim Dzsong Un e héten előre be nem jelentett, háromnapos látogatást tett Pekingben, tárgyalt többek között Hszi Csin-ping kínai államfővel, és megerősítette, hogy kész tárgyalni Donald Trumppal is. Kijelentette, hogy a Koreai-félsziget atommentesítésének problémája megoldható, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok jó szándékkal reagál az erőfeszítéseikre, és megteremti a béke és a stabilitás légkörét. Ez volt az észak-koreai vezető első kínai, és egyben első külföldi útja azóta, hogy 2011-ben apja, Kim Dzson Il halála után átvette az ország vezetését.

Csütörtökön eldőlt, hogy a két Korea április 27-én tart csúcstalálkozót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?