Esti program március 15-ére: Slovan–DAC

<p>Vasárnap este (19.00) a pozsonyi Slovan otthonában lép pályára a DAC. A labdarúgó Fortuna Liga 22. slágermérkőzése előtt a fokozódó várakozásban az indulatok is nőnek: Dunaszerdahelyen péntekre virradóra több épületre is a Slovant dicsőítő, a DAC-ot gyalázó falfirkákat festettek.</p>

„Slovan Hooligans”, „Ultras Slovan”, „USP” – ilyen falfirkák jelentek meg péntek reggelre Dunaszerdahely több pontján, a stadion kerítésén, a szabadidőparknál, s néhány üzlet falán is. Az egyik helyen a rongálók a DAC név után zsidócsillagot is rajzoltak, máshol egy horogkereszt szerepelt.  A pályán válaszolni„Egyelőre folyik az adatgyűjtés, a kollégák dokumentálják a rongálási cselekedeteket” – mondta lapunknak péntek délelőtt Both Péter dunaszerdahelyi rendőrkapitány. A dunaszerdahelyi futballklub hivatalos közleményben ítélte el a tettet, Németh Krisztián sportigazgató pedig hangsúlyozta: „A provokációra a csapatunknak kell felelnie a pályán.” Polaček védhetA vasárnap esti mérkőzésre a dunaszerdahelyiek a legerősebb összeállításban utaznak (csak Jurčo hiányzik sérülés miatt). Németh Krisztián közlése szerint Polaček kapus is pályára léphet, bár ő a pozsonyiaktól érkezett kölcsönjátékra a DAC-hoz. Dušan Tittel, a Slovan vezérigazgatója lapunknak azt mondta, az általános gyakorlat az, hogy a kölcsönjátékosok nem lépnek pályára anyaegyesületük ellen (a múltban például hasonló esetben nem játszott a DAC-ban a Slovan ellen Szarka és Saláta sem), de ez sehol sincsen szerződésbe foglalva, tehát ha a két klub tulajdonosa megegyezik egymással, akkor a kölcsönjátékos játszhat. Nincs favorit?A címvédő égszínkékek a negyedik helyen állnak a Fortuna Liga táblázatán 32 ponttal, a DAC hét ponttal kevesebbet gyűjtve a hetedik. A pozsonyiak tavasszal már három meccset játszottak (a nagyszombatiak elleni elhalasztott rangadót is most pótolták): a zsolnaiaktól kikaptak otthon 2:0-ra, Aranyosmaróton győztek 2:0-ra, a Spartakkal pedig szintén hazai pályán 1:1-es döntetlent értek el. A sárga-kékek két hazai bajnokijukon négy pontot szereztek: az aranyosmaróti ViOnnal 1:1-es döntetlent játszottak, majd Michalík 89. percben szerzett góljával legyőzték az újonc Podbrezovát.  A tavaszi teljesítmények alapján a hazaiak a mérkőzés esélyesei, Németh Krisztián azonban másképp véli: „Számunkra a Slovan elleni összecsapás a legnagyobb derbi, és mint tudjuk, a derbinek nincs favoritja.” Slovan-fölény a statisztikábanŐsszel Dunaszerdahelyen 1:1-es döntetlennel végződött a két csapat összecsapása (a pozsonyiak akkor kisebb hullámvölgyben voltak), a legutóbbi Slovan–DAC pedig tavaly tavasszal 2:1-es Slovan sikert hozott.  A dunaszerdahelyieknek nem sok babér terem az égszínkékek otthonában, az eddigi 20 pozsonyi egymás elleni meccsből 16-ot a hazaiak nyertek, háromszor döntetlen lett az eredmény, s csak egyszer győzött a DAC. Az 50:13-as gólkülönbség is a Slovan fölényét mutatja.  A dunaszerdahelyiek ráadásul az idei szezonban idegenben még nem nyertek, az ellenfelek pályáján csak négy pontot szereztek. 500 szerdahelyi drukkerArra azonban fogadni mernénk, hogy a lelátón a sárga-kék drukkereket lehet majd jobban hallani. A dunaszerdahelyi klub 500 jegyet igényelt, s ezt meg is kapta. A Slovan tegnapig nem minősítette rizikósnak a mérkőzést, de mint Zdeno Romantól, a pozsonyiak technikai igazgatójától megtudtuk, még a meccs napján is lehetőség van a változtatásra, ha a klub vagy a rendőrség ezt indokoló információk birtokába jut.  „A dunaszerdahelyi szektorban a vendégcsapat saját biztonsági szolgálata is jelen lesz. Együttműködünk a rendőrséggel is. Nagyjából ugyanannyi rendező és biztonsági őr teljesít majd szolgálatot, mint a nagyszombati Spartak elleni derbin, tehát kb. 100 rendező, valamint az önkéntesek és a rohamosztagosok. Igyekszünk minimálisra csökkenteni a kockázatot” – nyilatkozta Zdeno Roman.  Both Péter elmondta, a mérkőzés teljes mértékben a pozsonyi rendőrség hatáskörébe tartozik, ám a dunaszerdahelyi rendőrök a járáshatáron belül figyelni fogják a helyzetet, például hogy ne történhessen meg, hogy valaki meg akarja támadni a vonatról leszálló DAC-drukkereket (néhány éve Úszoron volt hasonlóra példa). (bt)  Szarka és Saláta a Slovan–DAC előtt Mindketten egykori csapatuk ellen játszanak, s mindketten nagyon várják már a mérkőzést. A labdarúgó Fortuna Liga vasárnap esti Slovan–DAC rangadója előtt Szarka Ákossal és Saláta Kornéllal beszélgettünk. Szarka Ákosa DAC csatára, előtte 2014-ig a Slovan játékosa volt[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"181308","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"331","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Milyen érzésekkel várja a Slovan elleni mérkőzést?Több évig a Slovanban fociztam, így van egy kis extra motivációm. Remélem, jól fogunk játszani, és végre kint is pontot szerzünk. A DAC játéka tavasszal eddig nem nyűgözte le a nézőket. Mi kellene ahhoz, hogy a Slovan ellen jobb legyen?Lehetséges, hogy nem volt annyira meggyőző a játék, de Maric edző csak két hónapja van itt, senki sem várhatja, hogy ilyen gyorsan összeáll a játék. Ehhez idő kell. Remélem, hogy minél hamarább javulni fogunk. Maric az egycsatáros játékot favorizálja. Nem érzi magát egyedül a védők gyűrűjében?Nem, de el kell ismernem, hogy mostanában nagyon rosszul játszottam. Bízom benne, hogy Slovan ellen én is és a csapat bizonyítani fogunk. Van valaki a Slovan jelenlegi keretében, akivel tartja a kapcsolatot, és akivel esetleg már ugratták egymást a meccs előtt?Nem nagyon. Nem vagyok az a típusú játékos, aki nagyon kapcsolatban maradna a volt csapattársaival, így nem hívogattak telefonon.  Milyen lesz Saláta Kornél ellen játszania, akivel ősszel még csapattársak voltak?Jól ismerjük egymást, biztos lesz néhány párharcunk, és remélem, én jövök ki belőlük győztesen! Milyen eredménnyel lennének megelégedve a címvédő otthonában?Minden meccs 0:0-ról kezdődik. Nagyon jó lenne, ha pontot szereznénk, ha meg hármat, az még jobb! De remélem, legalább egy pontot elhozunk Pozsonyból. (bt)  Saláta Kornéla Slovan hátvédje, ősszel a DAC-ban szerepelt kölcsönben[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"181309","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"319"}}]] Milyen érzésekkel várja a DAC elleni mérkőzést?Már nagyon várom a meccset, biztosan jó hangulat lesz, tudom, hogy sok drukker készül Dunaszerdahelyről. Kicsit nehéz is lesz a DAC elleni játszani, hiszen nagyon jól éreztem ott magam, és jó szívvel gondolok vissza rájuk. A mérkőzés előtt biztos furcsa érzéseim lesznek, de ha a bíró belefúj a sípba, akkor már csak a meccsre fogok koncentrálni, hogy segítsek a csapatomnak. Mit vár a sárga-kékektől?Ott voltam az aranyosmarótiak elleni meccsen, szerintem jó csapata van a DAC-nak, mindenkire oda kell figyelnünk. Miben változott a leginkább a DAC játéka az ősz óta?Erről nem tudok nyilatkozni, mivel már nem játszok ott. Kívülről nem akarok véleményt mondani. A Slovan tavasszal sokkal dinamikusabb, gyorsabb játékot produkál, mint ősszel. Minek köszönhető a javulás?Jó volt a felkészülés, és igazi csapatként harcolunk. A játékosok nem saját magukért küzdenek, hanem a csapatért. A Slovan a nagyszombatiak elleni pótolt meccsel együtt három bajnokit játszott tavasszal, ezeken négy pontot szerzett, s hazai közönség előtt még nem nyert.Minden mérkőzésre úgy állunk ki, hogy nyerni szeretnénk. Megvolt az esélyünk a zsolnaiak és a nagyszombatiak ellen is a győzelemre, csak kimaradtak a helyzetek. Reméljük, a DAC ellen meglesz a három pont. Milyen eredménnyel lenne elégedett vasárnap?Azt majd a meccs után meglátjuk. (bt)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?