Esélyes házigazdák

Pozsony. Mától vasárnapig rendezik a jégkorong Kontinentális Kupa-elődöntő csoportküzdelmeit. Három helyszínen (Pozsony, Belfast, Asiago) négy-négy csapat küzd a fináléba jutásért.

Pozsony. Mától vasárnapig rendezik a jégkorong Kontinentális Kupa-elődöntő csoportküzdelmeit. Három helyszínen (Pozsony, Belfast, Asiago) négy-négy csapat küzd a fináléba jutásért. A döntőbe (január közepén Luganóban és Milánóban kerül sor, öt együttest – Davos, Lugano, Jaroszlavl, Milano, Jokerit Helsinki – kiemeltek), ahol már kieséses rendszerben zajlanak a küzdelmek, csak a csoportgyőztesek jutnak.

A szlovák fővárosban a házigazda Slovan az osztrák Villachhal, az ukrán Szokol Kijevvel, valamint az idei sorozat meglepetéscsapatával, a Dunaferrel mérkőzik. Kétségkívül a házigazda pozsonyiak a nagy esélyesek, a papírforma szerint mindhárom ellenfelüket le kellene győzniük. „Végre magunkra találtunk a bajnokságban, jó formában vannak a kulcsemberek. Éppen ezért biztos továbbjutást várok a fiúktól; nagy hiba lenne azonban, ha lebecsülnénk ellenfeleinket” – mondta Július Šupler, a Slovan ismert vezetőedzője.

Kitettek magukért a dunaújvárosiak az ezt megelőző 2. fordulóban: Lengyelországban a házigazdákat, fehérorosz ellenfelüket és a székesfehérváriakat is megleckéztették, s nem kis meglepetésre továbbjutottak. Magyar hokicsapat ilyen eredményt még nem ért el a nemzetközi kupákban! Dušan Kapusta edző legénysége (a tréneren kívül két szlovák hokisa is van a Dunaferrnek: Jaroslav Ferjo kapus és a gólerős Jaroslav Baláž) azzal a céllal lép jégre, hogy megnehezítse az esélyesek dolgát.

A pozsonyi csoport műsora – PÉNTEK, 14.30: Villach–Kijev, 18.00: Slovan–Dunaferr; SZOMBAT, 14.30: Villach–Dunaferr, 18.00: Slovan–Kijev; VASÁRNAP; 14.30: Kijev–Dunaferr, 18.00: Slovan–Villach. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?