Eriksson, a sejk és a bagdadi kalifa

Élt egykoron a távoli Keleten egy király. Sahriárnak hívták. Ez a király álmatlanságban szenvedett, ezért éjjelente, míg udvartartása aludt, magányos sétákra indult – álruhában.

ĺgy szeretett bele egy lányba, akinek tüstént meg is kérte a kezét. Igen ám, csakhogy a lány még aznap megszökött, a kedvesével együtt – természetesen álruhában. Sahriár király éktelen haragra gerjedt, rabláncra verette az összes hajadont. Ekkor lépett színre Sehrezád.

Sven-Göran Eriksson, az angol válogatott szövetségi kapitánya aligha ismeri az Ezeregyéjszaka meséit. Máskülönben tudta volna, hogy az álöltözék az egyik leggyakrabban felbukkanó toposz ebben a folklórban. Az asztalhoz telepedő kereskedőről kiderül, hogy nem más, mint maga Harun ar-Rasid, a dicsőséges bagdadi kalifa, álruhában; s aki pedig a kalifa palotájában Harun ar-Rasidként csókra nyújtja kezét a hajbókoló eunuchoknak, az valójában Abu ’l-Haszán, a Rosszcsont.

Sven-Göran Erikssont és menedzserét, Athole Stillt az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, Dubaiba hívta egy titokzatos sejk, aki előbb egy étteremben, majd egy luxusjachton látta vendégül az angolok szövetségi kapitányát. Amikor szóba került, hogy a sejk megvásárolná az Aston Villa futballklubot, és a bőkezű tulajdonosok éppen Erikssont hívnák a kispadra, a svéd tréner– bár jelenlegi szerződése 2008-ig érvényes – habozás nélkül közölte: évi ötmillió fontért szívesen otthagyja a válogatottat. A sejk bólintott, ötmillió font, ugyan már, bagatell öszszeg. A gyanútlan Eriksson hangja remegett az izgalomtól, és mohóságában fűt-fát ígért. „Felhívom Beckhamet. Ha megveszik a klubot, az legyen az első lépés, hogy Beckhamet leigazolják. David a barátom, ad a véleményemre. Meglátják: az Aston Villa több mezt ad majd el egyetlen hétvége alatt, mint az utóbbi tíz évben.” A sejk ezután érdeklődéssel hallgatta, ahogy a tréner Zinedine Zidane-t, Roberto Carlost, Rio Ferdinandot, Rooney-t vagy éppen Owent ócsárolja. Érdeklődéssel hallgatta, hiszen nem volt más, mint Mazher Mahmood, a News of the World újságírója – álruhában.

Két szerelmi affér után tehát újabb kínos botrányba keveredett Eriksson, ráadásul a világbajnokság évében. Az angol szövetség is feszeng, és igyekszik diplomatikusan fogalmazni. Taktikai hiba volt Eriksson részéről, mondják, az pedig az ő részükről lenne taktikai hiba, ha a világbajnokság előtt menesztenék a szövetségi kapitányt. De vajon az lenne-e? Dave Whelan, a Wigan tulajdonosa azonnal megtorpedózta Erikssont: „Tiszta ügy. Egy ilyen embernek semmi keresnivalója az angol válogatott élén!”

Eriksson ugyanis eddig csupán a botrányokat szállította, nem az eredményeket. Eddigi legnagyobb sikere egy négy évvel ezelőtti vb-selejtező, amikor az angolok 5:1-re legázolták Németországot Münchenben. Ezen kívül viszont... A 2002-es vb-n csak Argentínát és Dániát verték meg (előbbit egy büntetővel), Svédországgal és Nigériával vérszegény ikszet játszottak, a legfontosabb mecscsen pedig kikaptak a braziloktól. A két ével ezelőtti Európa-bajnokságon pedig csak az outsidernek számító Svájcot és Horvátországot győzték le, a franciákkal (1:2) és a portugálokkal (2:2) már nem bírtak.

Azt Eriksson is tudja, hogy az utóbbi évtizedek legjobb angol válogatottja áll rendelkezésére: Rooney, Lampard, Gerrard, Beckham, hátul Carragher, Campbell, Rio Ferdinand... Ha velük sem sikerül döntőbe jutni a vb-n, vagy legalább a bronzérmet megszerezni, akkor bukott trénerként kell majd elkotródnia Angliából. De még így is jobban jár majd, mint az a pénzsóvár alak, akit Harun ar-Rasid öszvérre ültetett és körbevezettetett Bagdad utcáin, nyakában azzal a felirattal: „ĺgy jár az, aki kapzsi!” (gj)