Erdei Zsolt már nem a WBO világbajnoka

<p>Az Universum Box Promotion hivatalosan is bejelentette, hogy mostantól az eddigi interim bajnok Jürgen Brähmer a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világelsője, miután Erdei Zsolt november 21-én a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnokával, Giacobbe Fragomenivel bokszol.</p>

A magyar öklöző maga mondott le a 2004-ben megszerzett, tizenegyszer megvédett vb-övről.

"Erdei Zsolt közel hat évig volt a WBO bajnoka, de ő most karrierje kiemelkedő eseményére készül. Többször akartunk címegyesítést szervezni, de sajnos a tárgyalások egyik esetben sem vezettek eredményre. Így aztán kapva kaptunk a kínálkozó lehetőségen, hogy a WBC cirkálósúlyú övéért bokszoljon. Minden érdekelttel megegyeztünk, így összejött egy nagy küzdelem Zsoltnak" - idézte pénteki hírlevelében a monokli.com Dietmar Poszwát, az Universum első emberét, aki hozzátette: "Sok sikeres bokszoló volt már a sportág történelmében, de sokkal kevesebben vannak azok, akik két súlyban is világbajnokok lettek!"

Brähmer, aki az Universum 33. profi világelsője, augusztus 22-én, Budapesten, Aleksy Kuziemsky legyőzésével lett interim bajnok. Címét december 19-én, az orosz Dmitrij Zuhockij ellen teszi kockára első alkalommal.

Erdei és Fragomeni a németországi Kielben csap majd össze egymással jövő szombaton.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?