Erdei Zsolt csalódott klubjában

<p>Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka továbbra is hisz abban, hogy karrierje során még találkozik komoly ellenféllel és várja a nagy lehetőséget.</p>

A 33 éves klasszis kapcsolata - amint arról több magyar lap beszámolt - megromlott klubjával, a hamburgi Universum Box-Promotionnel, így azt sem tudja pontosan, mikor állhat újra a kötelek közé.

"Azt tudom, hogy ha a csapattársamat, Jürgen Bra:hmert elítélik, akkor nekem kell majd beugranom november 22-én helyette. Egyelőre nem tudom, ebben az esetben ki lenne az ellenfél, de valószínűleg nem Hugo Hernán Garay, mint ahogyan az több helyen is megjelent" - nyilatkozta pénteken Erdei, aki 29/0-ás profi győzelmi mérleggel büszkélkedhet, közte 17 kiütéssel. "Jó erőben, folyamatosan munkában vagyok, nincs ezzel semmi gond" - válaszolta Erdei arra a kérdésre, hogy beugróként formába tudna-e lendülni ilyen rövid idő alatt.

"Madár" eddigi utolsó meccsét április 26-án, Drezdában az amerikai DeAndrey Abron ellen vívta, és egyhangú pontozással nyert. Ezt követően egy német sportlapnak adott nyilatkozata miatt azonban összetűzésbe került a klubvezetéssel, amellyel azóta gyakorlatilag megszakadt a kapcsolata.

"Kicsit beletörődtem már a helyzetembe, nem várok különösebben semmit, ha bokszolok, bokszolok, ha nem, nem. Persze jó lenne végre a szorítóban állni, főleg, hogy ebből élek. Rajtam soha nem múlt semmi, úgy gondolom, az Universumnál talán túl későn jöttek rá a dolgokra, valószínűleg meglepődtek azon, hogy veretlen tudok maradni" - tette hozzá Erdei.


Az amatőrként Sydneyben olimpiai bronzérmes öklöző korábban többször is elmondta, hogy tudja, mikor fog visszavonulni. A visszavonulásig viszont mindenképpen szeretne még összetalálkozni egy magasan jegyzett ellenféllel:
"Amikor elérem azt a meccsszámot, amit kitűztem magam elé, befejezem. Hiszek benne, hogy még eljöhet az én időm, és egy igazi ellenféllel ütközhetek meg a ringben." (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?