Emil Zátopek soha nem látott teljesítménye hosszútávfutásban

A sportban nagy hírű kis finn nép mintaszerűen rendezte meg a méreteiben és színvonalában elődeit felülmúló olimpiát. Magyar szempontból örökké felejthetetlen marad Helsinki, elsősorban felülmúlhatatlan éremtermésével. Fokozta a játékok jelentőségét, hogy először léptek színre a Szovjetunió sportolói. Hatvankilenc ország csaknem 5000 versenyzőjét küldte a finn fővárosba, ahol az esőben tartott megnyitón egy igazi népi hős, a múlt legendás bajnoka, az akkor már 55 éves Paavo Nurmi futott be az olimpiai lánggal a stadionba – saját szobra mellett. A nyitány egy kicsit hasonlított a londonihoz: a 10 000 m futás győztese lett ennek az olimpiának is a bajnoka. Emil Zátopek. Senkinek sem adott esélyt. Hallatlan akarásával és elsősorban futóintelligenciájával kétségbeesésbe kergette ellenfeleit. Arcán csak táv közben birkóztak a halál angyalai, a célba érkezve a világ legkedvesebb, legvidámabb embere lett. Tehette. A 10 000 méter után két nappal megnyerte az ötezret. Két napja maradt, hogy megtanuljon lassabban futni. Vasárnap ugyanis a maratoni várta. Két és fél perces előnnyel győzött, s utána boldogan mondta: „Ez a világ legunalmasabb időtöltése”. A játékok történetében még nem fordult elő, hogy egy sportoló megnyerje mind a három hosszútávfutó számot.

„Mesés” volt a kalapácsvetés. Elment a nagyvilágba egy markos kőműveslegény, és elnyerte a királyok aranyát. A kalapácsvetés olimpiai bajnoka a 20 éves szenci születésű Csermák József lett. A közönség felhördült, a riporterek felkiáltottak, egy bűvös határ ledőlt. A kalapács először szállt túl a 60 métert jelző szalagon (60,34 m).

Említsük még meg Bob Richardsot, a repülő káplánt. A jókedvű amerikai lelkész Helsinkiben is, Melbourne-ben is megszerezte a rúdugrás aranyát. „Szép dolog lenne – mondta – , ha lelkész létemre nem én emelkednék legközelebb a mennyek országához...” Melbourne után a lelkipásztor elhagyta nyáját, filmproducer lett és a tévé munkatársa.

Úszásban az amerikai férfiak és a magyar torpedólányok szerepeltek kimagaslóan, az utóbbiak öt számból négyben taroltak. Vívásban egyszerű volt a képlet: a két férfi tőrbajnokságot a franciák, a két párbajtőrbajnokságot az olaszok, a két kardbajnokságot a magyarok nyerték. A hegemónia töretlen. Helsinkiben három magyar (Kovács, Gerevich, Berczelly), Melbourne-ben Kárpáti folytatta a hosszú sorozatot.

Mint a tájfun, úgy száguldott végig a labdarúgótornán a magyar válogatott, amely elindult a világsiker útján. Fokozatosan legyőzte a román (2:1), az olasz (3:0), a török (7:0), a svéd (6:0) és a döntőben a jugoszláv (2:0) válogatottat. A finálé első félidejében gyengén ment a magyar csatároknak, Puskás 11-es hibázott. A szünet után azonban kidomborodott a nagyobb tudás, a közönség tapsolt a két magyar gólnak és a jalkapallo (így nevezik finnül a futballt) nagymestereinek.