Emberfogásos taktika

Szöul. – Idáig úgy tűnhetett, mintha Brazília könnyebb ellenfeleket kapott volna, de ez egyáltalán nem így van – kezdte mondandóját Felipe Scolari, a dél-amerikai válogatott szakvezetője a pénteki brazil-angol negyeddöntő előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Ha gólt rúg csapata... Reuters-felvétel– Elég csak azt figyelembe venni, hogy eddig csak a mi csoportunkból van két résztvevő a negyeddöntőben. A törökök korántsem egy szedett-vedett társaság, a belgák kőkemények voltak, és most az angolokkal kapcsolatban senki sem mondhatja, hogy sétagaloppra számíthatunk.Mi a véleménye az angolokról?

Anglia a legnehezebb csoportból verekedte tovább magát, majd egy félidő alatt elintézte a dánokat. Azt hiszem, ez mindennél többet mond pénteki ellenfeleinkről, akik kétségkívül az eddigi legnehezebb feladat elé állítanak majd minket. A britek egyik legfőbb erőssége a roppant masszív védekezés, éppen ezért a középpályán kell fölénybe kerülnünk, és nagyon oda kell figyelnünk Seaman hosszú indításaira. Beckham életveszélyesen ível a tizenhatosra, hasonlóan, mint a paraguayi Arce. A világbajnokság előtt nyolc esélyes válogatottról készítettünk felmérést, az egyik Anglia volt. A másodedző Flávio Murtosa négy hónapja azt mondta, hogy a britek akár döntősök is lehetnek, akkor mindenki kinevette, viszont most már senki sem merne hasonlóan viselkedni. Úgy érzem, hogy rengeteget segít majd nekünk, hogy a japánok nagyon szeretnek bennünket, és bár rengeteg angol szurkoló lesz a stadionban, a négy emberből három mellettünk áll majd.

Miként tudja majd felülmúlni ez a brazil csapat Beckhaméket?

Nagyon sokszor nem az edző taktikája dönti el a mérkőzést, hanem a játékosok improvizatív képessége. Ezért én is inkább arra építek, hogy az elképzeléseimhez a játékosok miként tudják hozzátenni a saját tudásukat. Úgy gondolom tehát, hogy az angolok ellen is az lehet a legnagyobb fegyverünk, ha a kiváló egyéni képességeinket engedjük kibontakozni. Rivaldo és Ronaldo együtt minden mérkőzésen a mi javunkra képes billenteni a mérleg nyelvét, és ha hozzávesszük még Ronaldinho zsenialitását is, akkor bátran kijelenthető, hogy amennyiben nem kapunk gólt, akkor hatvan százalékban garantált a győzelmünk. Emellett szoros, személyre szabott emberfogást fogunk alkalmazni, és nemcsak egyes, veszélyesebbnek tartott játékosokkal, hanem a teljes angol csapattal szemben is.Nem gondolja, hogy Anglia előnyt élvez amiatt, hogy előbb játszotta le a nyolcaddöntőbeli mérkőzését?

Dehogynem. Az angol különben is fizikailag az egyik legjobban felkészített gárda, de nem hiszem, hogy mi le lennénk maradva mögötte. Az összecsapásig igyekszünk minél jobban megkímélni a játékosainkat.

Kielemezték a csapatot

Scolari brazil edzőtársai közül többen vállalkoztak arra, hogy minősítsék a csapatot. „Szükség lenne egy megbízható középpályásra, aki nem engedné kettészakadni a csapatot. Scolari rendszeresen Gilberto Silvát, néha pedig Edmílsont bízza meg ezzel a feladattal, de szerintem Ricardinho lenne a legjobb megoldás” – vélekedett Wanderley Luxemburgo, aki 1998 és 2000 között irányította a selecaót. Carlos Alberto Parreira, aki 1994-ben világbajnok lett a válogatott élén, a következőket mondta: „Brazília számára most kezdődik a világbajnokság. Belgium nagyon lassú volt, és én nem is éreztem erőlködést a csapaton az ellene játszott mérkőzésen. A gárdánkból hiányzik egy kreatív középpályás, szerintem Ricardinho lenne a legmegfelelőbb az irányítói posztra.” (ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?