Eltűnik a magyar sport a szlovákiai képernyőkről?

<p>Július 18-án rajtol a magyar közszolgálati televízió sportcsatornája, amelyet Magyarországon minden szolgáltatónak kötelezően terjesztenie kell. A szlovákiai műsorterjesztők azonban egyelőre nem tervezik a csatorna besorolását a kínálatukba.&nbsp;</p>

BL és Forma–1 Az MTVA közleménye szerint az M4 nem akar a kereskedelmi sportcsatornák versenytársa lenni, hanem az öt látvány- (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong) és a 16 kiemelt sportág (asztalitenisz, atlétika, birkózás, evezés, cselgáncs, kajak-kenu, kerékpársport, korcsolyasport, ökölvívás, öttusa, röplabda, sportlövészet, tenisz, torna, úszás, vívás) eseményeit akarja bemutatni, fókuszban a magyarokkal. Lesznek tehát bajnoki meccsek, Eb- és vbközvetítések, például a kazanyi vizes világbajnokságot és a pekingi atlétikai vb-t is az M4 adja.  A legnagyobb durranás azonban a Bajnokok Ligája közvetítési jogainak megszerzése a következő három évre, kedden és szerdán is az M4-é lesz az első választó joga, a döntőt pedig kizárólag csak ez a csatorna közvetíti.  Az M4-re kerül át a Forma–1 is, valamint az olimpiai versenyeket is a sportcsatorna fogja sugározni. A tervek szerint az M4 hétköznap délután 16 órától jelentkezik élő műsorokkal, hétvégenként pedig gyakorlatilag reggeltől estig élő műsorfolyamot kínál. Naponta körülbelül tízórányi élő közvetítésre számíthatunk.  Folyamatos tárgyalások Magyarországon július 1-jén lépett életbe a Médiatörvény módosítása, amely szerint a szolgáltatóknak kötelező az első programhelyek valamelyikére sorolva, térítésmentes továbbítani az M4-et is. A határon túli szolgáltatókra azonban nem érvényes a törvény, így a szurkolók lemaradhatnak a legfontosabb sporteseményekről.  Az MTVA Sajtóosztálya így reagált kérdésünkre, hogy elérhető lesz-e Szlovákiában is az M4 csatorna: „Folyamatosan tárgyalunk több nem magyarországi kábel- és műholdas szolgáltatóval is, és várhatóan elérhető lesz. A jelenlegi kábelszolgáltató partnerek megkapták a tájékoztatást a csatorna indulásáról, annak beillesztése az ő döntésük. A tényleges szolgáltatókról – a tárgyalások lezárásáig – még nem tudunk választ adni, a csomagokról pedig majd az adott szolgáltatóknál lehet érdeklődni. Az indulás napja szintén szolgáltatótól függ.”  Két nem és egy lehet A három legnagyobb szlovákiai szolgáltató, a UPC, a Telekom és a Digi viszont egyelőre nem tervezi besorolni az M4-et a kínálatába.  „Sajnáljuk, de jelenleg nem gondolkodunk az M4-es csatorna beillesztéséről” – fogalmazott a UPC ügyfélszolgálata.  A Telekomtól is hasonló válasz jött: „Nem tervezzük besorolni a programstruktúránkba az M4-et. Sajnos, nem illeszthetjük be az összes csatornát, és reméljük, hogy a jelenlegi kínálatunk is kielégítő a magyarul beszélő ügyfeleink számára. Kábeltévén 14, műholdon keresztül pedig 20 magyar csatornát kínálunk, ráadásul több nemzetközi csatornán hozzáférhető a magyar kommentár is.”  Egyedül a Digi TV-től érkezett nem teljesen elutasító válasz: „Sajnos, ezt a csatornát egyelőre nem terjesztjük, a jövőben azonban nem zárjuk ki ezt a lehetőséget.” A határtól nem túl messze található településeken DVB-T antennával vélhetően fogható lesz az M4, például Párkányban és Nagyfödémesen is bejön már az új sportcsatorna monoszkópja.  Két csatornán egyszerre? A szolgáltatóktól kapott válaszok tükrében ismét megkerestük az MTVA sajtóosztályát, nem tervezike esetleg, hogy a legfontosabb sporteseményeket (például a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseit) az M4 mellett egy másik, a határon túli magyarok számára is széles körben elérhető csatornán is közvetíteni fogják. „Jelenleg is zajlanak az egyeztetések a kérdéssel kapcsolatban, sajnos jelenleg nem tudunk még végleges választ adni. Kollégáinkkal dolgozunk azon, hogy a határon túli magyarok is láthassák a legfontosabb magyar érdekeltségű sporteseményeket” – áll az MTVA válaszában.  Volt egyszer egy STV 3 A hvg.hu rámutatott, hogy az M4 indulása nem fog jót tenni a köztévé többi csatornája nézettségének. Március 15. óta (amikor az M1-ből hírtelevízió lett) a Duna 12 legnézettebb műsora sportközvetítés volt. A sportesemények átkerülése az M4re azt eredményezheti, hogy a Duna nézettsége lecsökken. Egyébként a szlovák közszolgálati televíziónak is volt sportcsatornája, az STV 3, amely 2008. augusztus 8-án, a pekingi olimpia nyitóünnepségének napján kezdte meg működését. Az STV 3 három évig működött, 2011 júniusának végén fejezte be a sugárzást, mivel nem volt pénz a fenntartására. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?