Balony. A jelek szerint az V. labdarúgóliga déli csoportjába önként visszalépő balonyiak már felvették a mezőny lüktető ritmusát. Előbb elrugaszkodtak a sereghajtó pozíciójából, majd előre menekülve a középmezőny felé vették az irányt.
Előre menekülnek
Alighanem jól tették, hogy övéiknek szavaznak bizalmat, hiszen a három pontot érő találatukat éppen a mindössze 17 esztendős Vörös Zoltán szerezte. „Ne sztároljuk azonnal a pályakezdőt. Ezzel csak árthatunk neki. Még az sem kizárt, hogy tüstént lecsapnak rá a tehetősebb klubok játékoskerítői” – vélekedett az ifjú titánokra leselkedő veszélyekről a rutinos sportvezető.
Rákérdeztünk, mennyire elégedettek a csapat szakvezetőjével az igényes balonyiak. „Szerintem már a keret minden tagját a képességeinek megfelő posztra sorolta be. Még az erőnlétükön kellene javítani, hogy végig bírják az olykor bizony kondira igencsak igényes kilencven percet. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, rövid távon senki sem tehet csodát” – válaszolta Vass László. (gh)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.