Előbbre lépnének a sokat edző királyhelmeci pingpongozók

helmec.pingpong

Királyhelmecen hat évvel ezelőtt alakult meg a TJ Slavoj sportegyesület asztalitenisz-szakosztálya. A Tőketerebesi járás 5. ligájában szereplő alakulat az idei szezonban már két csapatot indított a bajnokságban.

Az A csapat tavaly a 3. helyen zárt, s ez reményt adott a jó szerepléshez. Az őszi idény után három győzelemmel és három vereséggel a 4. helyen áll a gárda a 7 fős mezőnyben, két ponttal lemaradva a dobogó alsó fokán álló perbenyikiek B, illetve néggyel az élen tanyázó Vojčice B együttesétől. A székvárosiak B csapata a táblázat utolsó helyén szerénykedik, minekutána minden mérkőzését elveszítette. 

Sipos Roland, az asztalitenisz-­szakosztály vezetője lapunknak elmondta, az A csapat a gyengébb ellenfelekkel szemben hozta a kötelezőt, de az erősebbekkel vívott párharcokban nem sikerült pontot szereznie, pedig közel állt hozzá. „A 2. bodrogszerdahelyiektől (A csapat) 11:7-re, Perbenyiktől 10:8-ra kaptunk ki szoros mérkőzéseket játszva. Amennyiben ezektől az ellenfelektől sikerülne pontot, pontokat szerezni a folytatásban, akkor a dobogóra is odaférhetnénk. A játékosok közül Kiss Péter 66,67%-os teljesítménnyel bizonyult a legjobbnak. A téli felkészülés folyamán, amely már január 2-án elkezdődött, ezért is szeretnénk még többet gyakorolni – értékelt Sipos. – B csapatunk tanuló fázisban van. Egy váratlan győzelemmel elkerülhető lenne számukra az utolsó hely, amire látok esélyt. Itt az újonc Kresťanko Dániel emelkedik ki a keretből 25%-os teljesítményével. Új játékosok érkezésével nem számolunk, elsősorban a felszerelésünk felújításában, illetve több asztal beszerzésében gondolkodunk. Meglátjuk, mire lesz elegendő az új költségvetés.”

A folytatásra február 5-én kerül sor, amikor a B csapat Čaňán kezd, az A csapat pedig február 18-án a táblázatot vezető Vojčice vendége lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?