Elnöknő anyaszerepben

Feketenyék. A téli holtidényben került a feketenyéki sportszervezet élére Gasparovics Ágnes, aki tizenöt fős vezetőséget irányít. Helyzetét némiképp bonyolítja, hogy László nevű fia a helyi futballcsapat kulcsembere, s egyben gólfelelőse.

Vajon milyen érzés szoknyában felügyelni a mátyusföldi focitörténéseket. „Szerintem a férfiak, tisztelet a kivételnek, sokat beszélnek, kevesebbet cselekednek. Az asszonyok kitartóbbak, tevékenyebbek. Előnynek tartom azt is, hogy a zömmel fiatal korosztályú játékosainkhoz anyai szívvel közeledek. Sokszor úgy érzem, nem egy, hanem egyszerre tizenhét gyerekről kell gondoskodnom. Jóval fogékonyabb vagyok gondjaik iránt, mint a teremtés koronái. A mérkőzések előtt lélektanilag is hatok rájuk. Jelenlétemben óvakodnak a trágár kifejezések használatától, a durvaságoktól. Azt hiszem, ésszerűbben is gazdálkodok a rendelkezésünkre álló anyagiakkal, mint a férfiak” – tárulkozott ki az elnökasszony.

Vezetésével tavasszal szárnyalnak a feketenyékiek, akik még nem mondtak le a bajnoki cím (a galántai területi bajnokság legfelső osztályában szerepelnek) megszerzéséről sem. „Jól teljesítenek a fiúk, jelenleg öt pont hátránnyal a tabella 2. helyén állunk. A listavezető nagyfödémesiek egyszer még szabadnaposok is lesznek, ráadásul a szezonzárón éppen nálunk játszanak. Ellenfeleinket megnyugtatom, csupán tiszta eszközökkel dolgozunk a minél eredményesebb szereplés érdekében” – vallott krédójáról Ágnes asszony.

Fiáról, Lászlóról elővigyázatosságból nem szívesen beszél. „Lacika csak a feladatát teljesíti. Nem kell neki a reklám, rugdossák őt az ellenfelek ép eleget” – igyekezett csökkenteni a tisztségviselő anyuka gólvágó gyermeke érdemeit. A jelek szerint most minden összeállt a településen a kimagasló eredmény eléréséhez. „Nagyon szeretném, ha a községi önkormányzat is teljesítené az önkormányzati határozatokba foglalt ígéreteit“ – jegyezte meg búcsúzóul a szókimondó Gasparovics Ágnes. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?