Elment Gyuri bácsi

Györfi
Komárom |

Gyászol a komáromi ökölvívóvilág. Elhunyt Győrfi György, tanítványai Gyuri bácsija, aki megszámlálhatatlan ringcsatában vezette a komáromi fiatalokat. Közülük legtöbbre Rafael Tibor vitte, aki Európa-bajnoki bronzérmes volt.

Érett edzőként ismertem meg a mestert, amikor leszállóágba került a sportág: az utánpótlás ugyan létezett, de a felnőtt csapatbajnokság már a múlté volt. Ő is tett azért, hogy beinduljon a közép-európai csapatbajnokság, bábáskodott fölötte, megpróbált minél több hívet szerezni neki. Engem is meggyőzött, bevitt az ökölvívás háttérországába. Élete szinte minden percét kedvenc sportágának szentelte, városában döntő érdemei voltak abban, hogy a rendszerváltás után is fennmaradt az ökölvívás.

Gyakran felhívott, hogy képet adjon ringbeli szereplésükről, vagy csalogasson következő meccsükre. Volt benne valami meggyőző erő, aminek nem lehetett ellenállni. Sportágbeli kortársai is megemlítik, hogy befolyásolni tudta a gyerekeket, hatott a szülőkre, hogy tehetséges csemetéjüket hozzá vigyék. És 1972 óta vitték is szép számban. Ökölvívó-nemzedékek egész sorát vezette be a sportág rejtelmeibe, s adta át nekik a ringvilág minden csínját-bínját. Jellegzetes kép juthat eszébe róla a bokszra járó komáromiaknak: sajátságos mozgása, amellyel a menetek közti szünetekben oda lépett a sarokba öklözőjéhez, majd nyomta a fülébe, mit tegyen, hogyan javítson párharcában.

Öt évvel ezelőtt, 70. születésnapján szerettei és egykori ökölvívótársai, Kovács Sándor, Pintér Pál és Molnár Gyula társaságában ünnepelt, akkor még naponta járt fiatal védencei közé, éberen figyelte minden mozdulatukat, tanáccsal látta el őket. Mestere volt a meggyőzésnek és a tehetségek felkarolásának. Távozása nagy űrt hagy maga után a Spartakban s a komáromi ökölvívásban.

Gyuri, nyugodj békében az égi szorítóban!

Győrfi György temetése 2022. január 26-án, szerdán 14 órakor lesz a komáromi római katolikus temetőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?