Elmarad a DAC–Slovan!

<p>Elmarad a vasárnap estére tervezett DAC–Slovan futballrangadó. Ugyanis az Országos Rendőr-főkapitányság javaslatára a Ligás Klubok Uniója elhalasztotta a nagy érdeklődéssel várt élvonalbeli mérkőzést.</p>

A rendőrség szerint a megszokottnál is nagyobb a veszélye annak, hogy komoly zavargásokra kerülne sor a mérkőzésen. A Ligás Klubok Uniója a két klub megegyezése alapján később jelöli ki a találkozó új időpontját.

Emberemlékezet óta nem fordult elő ilyesmi, igaz csak januártól érvényes a törvény, amely szerint a rendőrség elhalaszthatja a biztonsági szempontból kockázatosnak ígérkező meccseket.

„Teljesen sokkolta a hír a játékosokat. Nem akarták elhinni, hogy ez lehetséges. Igaz, ilyen csak Szlovákiában történhet. Törökországban például forradalom törne ki, ha elmaradna a Galatasaray–Fenerbahce rangadó – mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC másodedzője. – Hosszú ideje elszántan készültünk a derbire, most meg várhatjuk, hogy mikor kerül majd sor a meccsre.”

Dušan Tittel, a pozsonyi Slovan sportigazgatója sem örül a halasztásnak: „Kár, hogy elmarad a meccs, hiszen játékosaink nagyon várták. A rendőrség döntését viszont el kell fogadnunk. A rendőrség úgy látta, hogy kockázatos lett volna az összecsapás vasárnapi megrendezése. Remélem, szeptember végén vagy október elején pótoljuk a mérkőzést, amelyen a futballistáké lesz a főszerep.”

A DAC-vezetőket is szerettük volna megszólaltatni, ám lapzártáig többszöri próbálkozásra sem tudtuk őket elérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?