Elkezdte a felkészülést a DAC, Trusa trófeáról és gólkirályi címről álmodik

dac

Megkezdte a nyári felkészülést a DAC labdarúgócsapata, amelynek kerete egyelőre egy új igazolással és több kölcsönből visszatérő játékossal bővült.

A DAC már korábban bejelentette a Koné–Gouré–Oddei–Cheikh négyes távozását, a múlt héten pedig felbontotta Aleš Čermák szerződését is. A sárga-kékeknél további játékosok sorsa is kérdéses, a következő napokban várhatóan Miroslav Káčer, Samuel Petráš, Igor Haratyin és Zseljko Gavrics távozik, utóbbi a dunaszerdahelyiek klubhonlapjának tájékoztatása szerint Győrben kezdte meg a felkészülést.

Hiányzók és visszatérők

„Elsősorban inkább azzal foglalkozunk, hogy ki érkezik – válaszolta az esetleges további távozókat firtató kérdésünkre Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője. Elmondása szerint a klub vezetősége nagy erőkkel dolgozik az új igazolásokon, szeretnének új csatárt és középpályást is hozni, de a spanyol tréner sem a távozók, sem az érkezők kapcsán nem szolgált konkrét nevekkel. – Maximálisan elégedett vagyok minden játékosommal. Mindig akad olyan játékos, aki maradni akar és olyan is, aki távozni. Ezt sosem lehet előre megmondani, épp ezért türelmesnek kell lennünk, fel kell mérni a lehetőségeket a transzferpiaconˮ – tette hozzá Munoz, aki teljesen új arcként egyelőre a 19 éves Tuboly Mátét (Debrecen) köszönthette, de a hétfői első edzésen megismerkedhetett két kölcsönből visszatérő magyar játékossal, Balogh Norberttel és Szendrei Ákossal is. A hétfői tesztekről ugyanakkor hiányzott a kongói Yhoan Andzouana és szíriai Ammar Ramadan, akik egy hosszabb válogatott-terminust tudhatnak maguk mögött nemzeti csapatukkal, így a dunaszerdahelyi klubtól egy hét pluszszabadságot kaptak. Az mindenképp jó jel a DAC számára, hogy a múlt szezon kulcsjátékosai (Popovics, Csinger, Kacsaraba, Brunetti, Dimun, Vitális, Andzouana, Trusa) jelen állás szerint kivétel nélkül Dunaszerdahelyen töltik az előttünk álló szezont is, a Ferencváros magyar kölcsönjátékosa, Redzic Damir pedig jó eséllyel végleg a sárga-kékekhez igazol.

Trusa merész álmai

Matej Trusa nagyszerű tavaszt produkált Dunaszerdahelyen, az utolsó négy fordulóban két mesterhármast is szerzett, és az új szezont is komoly elvárásokkal kezdi. „Szeretnék egy trófeát a fejem fölé emelni dunaszerdahelyiként, és meg akarom szerezni a gólkirályi címet is. Lépésről lépésre gyűjtöttem össze az ehhez szükséges önbizalmat, a gólok természetesen sokat segítettek. Tudom, hogy a ligában sok kiváló góllövő van, de nem rájuk fogok figyelni, csakis magamra – jelentette ki az újságíróknak a szlovák támadó. – Az elmúlt egy hétben alig bírtam kivárni, hogy visszatérjek ide. Az előző szezon vége remekül sikerült és ez kihat a hangulatra még most is. Pozitív energiákkal és mosolyogással van tele ez a hely. A keret nem változott sokat, mindannyian ismerjük egymást a pályán és azon kívül isˮ – mondta Trusa, aki hozzátette: tavaszi csatárpartnerével, Konéval remekül dolgozott együtt, és bízik benne, hogy az új csatárral is hasonlóképp fog működni a dolog.

Mindenesetre Trusa nagyratörő álmait nagyban nehezíteni fogja a tény, hogy a címvédő és nagy rivális Slovan egyelőre lényegesen jobban él a piac adta lehetőségekkel, már bejelentette Jurij Medvedev (Szocsi) és Júliusz Szőke (Arisz Limasszol) leigazolását, és nagyon közel áll ahhoz, hogy nyélbe üsse korábbi gólvágója, a szlovén válogatott Andraz Sporar megvételét is.

Egyelőre három meccs

A DAC a nyári felkészülés során megmérkőzik az Austria Wien csapatával (június 29., Bécs), a cseh II. ligás Vyškovval (július 6., DAC Akadémia) és a Győrrel (július 12., DAC Akadémia). A július 18-i, főpróbás ellenfél nevét még nem hozták nyilvánosságra. A szezon első tétmérkőzését július 25-én, csütörtökön játssza a dunaszerdahelyi csapat, amikor bekapcsolódik a Konferencialiga-selejtezők 2. fordulójába (a sorsolást szerdán tartják), három nappal később pedig a Niké Liga új szezonja is elkezdődik a csallóköziek számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?