Elhúzhat az éllovas

Pozsony. Slágermérkőzéssel ér véget a II. labdarúgóliga első felvonása. Az idényzáró derbit az éllovas besztercebányaiak és a harmadik helyen tanyázó rimaszombatiak játsszák. Amennyiben a listavezető megnyeri a rangadót, hatpontos előnyre tesz szert a gömöriekkel szemben.

Pozsony. Slágermérkőzéssel ér véget a II. labdarúgóliga első felvonása. Az idényzáró derbit az éllovas besztercebányaiak és a harmadik helyen tanyázó rimaszombatiak játsszák. Amennyiben a listavezető megnyeri a rangadót, hatpontos előnyre tesz szert a gömöriekkel szemben. S ha a második licsérdiek (egy ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint a Banská Bystrica) vereséget szenvednének Nagytapolcsányban, akkor nyugodtan várhatná a visszavágó sorozatot a szebb napokat látott Urpín alatti gárda.

Mindkét együttes 2:1-es győzelmet aratott a 14. fordulóban, csak azzal a különbséggel, hogy a Dukla az élmezőnybe tanyázó szenciek ideiglenes otthonában, Pöstyénben diadalmaskodott, a rimaszombatiak pedig hazai pályán csak 11-es góllal fektették két vállra a kiesőjelölt Slovan tartalékcsapatát.

Vas Ferenc, a gömöriek klubelnöke: „Küzdeni akarásban nincs hiány, de úgy tűnik, mintha hullámvölgyben lennénk. Húsz-huszonöt percen át úgy-ahogy elfogadható teljesítményt nyújtunk, ám aztán egyik pillanatról a másikra visszaesünk. Besztercebányán várhatóan nehéz, mély talajon lesz majd a meccs, s reménykedünk abban, hogy a fiúk magukra találnak, elvégre az idény egyik legfontosabb találkozója vár rájuk. Ha úgy fogunk futballozni, mint Licsérden, ahol ugye, döntetlen lett az eredmény, akkor a Dukla-stadionból sem térünk haza üres kézzel.” (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?