Elhunyt Sándor Károly

<p>Nyolcvanöt éves korában szerdán elhunyt Sándor Károly 75-szörös válogatott labdarúgó. A Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) - hivatalos honlapja szerint - a család értesítette a gyászhírről.</p>

Sándor Károly a magyar válogatottban, annak legsikeresebb időszakában, 1949 és 1964 között 75 mérkőzésen 27 gólt szerzett úgy, hogy hosszabb ideig Budai László mögött csak a második számú jobbszélsőnek számított. Emiatt kimaradt az 1952-ben, Helsinkiben aranyérmes olimpiai csapatból, s egy évvel később nem játszott az Évszázad mérkőzésén sem, amelyen a magyarok 6-3-ra legyőzték az angolokat Londonban, illetve az 1954-es vb-döntőt is kihagyta. Ugyanakkor szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon.    Klubcsapata, az MTK színeiben 379 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ezalatt 182-szer volt eredményes. Pályafutása során három bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett, 1964-ben KEK-döntőt játszott, illetve szerepelt az Európa-válogatottban is. Az MTK utánpótlás akadémiája 2001 óta az ő nevét viseli. Magatartásának, pályafutásának köszönhetően elnyerte a MOB Fair Play életműdíját.    A legendás jobbszélső játéktudását jól jellemzi, hogy beceneve alapján a mai napig Csikar-szögről beszélnek a szurkolók és szakemberek, amikor az alapvonal közeléből, azaz éles szögből leadott lövésből gól születik.    Sándor Károlyt az MLSZ és az MTK saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?