Elhunyt Roy Dotrice brit színész

London |

<p>Kilencvenöt éves korában elhunyt Roy Dotrice brit színész hétfőn.</p>

Családja közlése szerint lányai, unokái és dédunokája körében halt meg. Felesége, Kay 2007-ben, 60 évnyi házasság után hunyt el. 

Dotrice hosszú karrierje során számos filmsorozatban és filmben szerepelt, köztük a Trónok Harca című sorozatban és a nagysikerű, 8 Oscar-díjra jelölt Amadeusban, amelyben Leopold Mozartot alakította 1984-ben.

A Misleading Cases című sorozatban játszott szerepéért 1969-ben BAFTA-díjat kapott, az A Moon for The Misbegotten című film Broadway-változatában nyújtott alakításáért pedig Tony Award-díjat 2000-ben. 

Számos rajongóra tett szert, amikor a George R.R. Martin A tűz és jég dala című regésnyciklusából készült hangoskönyv narrátora volt. A regényfolyam inspirálta a Trónok Harca című filmsorozatot, amelyben Dotrice Hallyne szerepében volt látható 

Színészi karrierjét megelőzően Dotrice rádiókezelő és bombázógép  lövésze volt a királyi légierőnél. A második világháborúban gépét lelőtték, ezt követően 1942-től 1945-ig német fogságban volt. A táborban időnként fellépett rabtársai előtt, hogy bátorítsa őket. A háború vége után színésznek állt. 

2008-ban II. Erzsébet angol királynő a Brit Birodalom Érdemrendje parancsnoki fokozatával tüntette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?