„Elégtétel ez az eredmény”

Életében először élte át, hogy ennyi ember szurkol neki. A nagy elvárásokat nagy nyomásként élte meg, de megbirkózott vele. Veronika Velez-Zuzulová a harmadik helyen végzett a jasnái alpesisí-Vk női műlesiklóversenyén, az eredményhirdetés után pedig boldogan nyilatkozott az újságíróknak.

Nagyszerű napot élhetett át Jasnán. Ki tudta élvezni minden percét?

Teljesen. Nagyon boldog vagyok, hogy dobogón állhattam hazai közönség előtt. Nem volt egyszerű, óriási volt rajtam a nyomás, még nagyobb, mint amilyenre előzetesen számítottam. De boldog vagyok, hogy megbirkóztam vele. A harmadik helynek nagyon örülök, mert a közönség fantasztikus volt.

A verseny közben is hallotta őket?

Az egész pályán hallani lehetett őket, ilyet még soha nem éltem át, mert még soha nem biztattak ennyien… Most viszont hallottam, éreztem, hogy mellettem állnak, és tudtam, gyorsnak kell lennem, hogy a nézők ne szomorúan menjenek haza.

Gondolkodott valamin a verseny közben?

A rajtnál láttam, hogy elkezdett fújni a szél, de arra gondoltam, erősebbnek kell lennem nála. Utána már nem is gondoltam a szélre. Csak mentem lefelé, nem gondolkodtam semmin, csak minél előbb ott akartam lenni a célban, hogy meglegyen a dobogó. Bár a második helyről vártam a második futamot, tudtam, hogy semmiképpen nem nyerhetek. A nagy hátrány miatt ez többé-kevésbé már az első kör után nyilvánvalóvá vált. Azzal is tisztában voltam azonban, hogy a dobogós helyért is keményen meg kell küzdenem, mert nagyon közel voltak hozzám a mögöttem lévő lányok.

Amikor beért a célba, és meglátta, hogy legrosszabb esetben is harmadik lesz, megkönnyebbült?

Persze. Nagyon-nagyon megkönnyebbültem.

Jasnán jó volt a szervezés, kiváló volt a hangulat, és egy nagyszerű hazai eredmény is összejött. Ez mind arra mutat, hogy ennek a helyszínnek lenne helye a Vk-sorozatban. Mit gondol, van arra esély, hogy hosszabb távra is bekerüljön Jasná a Világkupa versenyei közé?

Nem tudom. Ebben is sok a politika, én nem tudom ezt befolyásolni. Az biztos, hogy most mindenki jól érezte magát Jasnán, a versenyzők is. A nézők tökéletesek voltak, nemcsak engem, Peťát és Barborát biztatták (Zuzulová mellett Petra Vlhová és Barbora Kantorová is indult szlalomban – a szerk. megj.), hanem minden egyes sízőt. Rendkívül sportszerűek voltak, máshol ez nem szokás. Azt kell mondanom, nálunk vannak a legjobb drukkerek a világon.

A verseny előtt azt mondta, ki akarja élvezni, hogy otthon versenyez.

Ki is élveztem! Ha lehetne, most mennék még vagy három kört, mert felejthetetlen volt. Már a szombati sorsoláson könnybe lábadt a szemem, ahogy hallottam, hogy az emberek mennyire tapsolnak, sikítoznak, ujjonganak.

A célba érése után pedig tízezer ember skandálta a nevét.

Gyönyörű volt…

Hogyan élte meg a verseny napját? Ugyanúgy zajlott minden, mint máskor?

Olyan volt, mint egy átlagos nap, azt leszámítva, hogy akivel csak találkoztam, mindenki mondta, hogy nagyon szorít nekem. Tudtam, éreztem, hogy ha nem leszek dobogón, akkor nem lesznek elégedettek… Ezért éreztem a felelősséget, hogy mindent bele kell adnom, örömet kell szereznem a nézőknek. Nem akartam, hogy csalódottan kelljen hazamenniük.

Idegesebb volt a verseny előtt, mint máskor?

Igen. Hiányzott az a verseny előtti nyugalom, ami máshol megvan, itt viszont nem tudtam olyan zavartalanul közlekedni a hotelben és a síközpontban. Ez azért sok energiát kivett belőlem, úgyhogy örülök, hogy most már mögöttem van az egész, és most már csak tényleg élveznem kell a hangulatot. Viszont akármikor megismételném az egészet, ha fárasztó volt is! És abban is biztos vagyok, hogy egy újabb alkalommal már másképp reagálnék, mert már vannak tapasztalataim egy ilyen helyzetről is.

Édesapja, Timotej Zuzula azt nyilatkozta, hogy az ő álmát is valóra váltotta, mert minden edző számára csodálatos, ha a tanítványa hazai pályán az első három között végez.

Nagyon örülök ennek is. De egyelőre nem volt időnk sokat beszélgetni, a célban csak annyit mondott, erős vagyok.

Mi az, amire mindig emlékezni fog a jasnái hétvégéről?

Leginkább a sorsolás érintett meg. Ott tényleg erőt kellett vennem magamon, hogy ne sírjam el magam. Ott igazán éreztem, hogy a szurkolók mennyire büszkék rám. Az is csodálatos volt, amikor beértem a célba. Szeretném ezt újra átélni.

Petra Vlhová a harmadik helyen állt az első kör után, de a másodikban rontott, s végül csak 9. lett.

Nem tudtam, hogy mi történt vele, de érzékeltem, hogy elhallgattak a nézők. Nem sejthettem, hogy elesett vagy rontott, de az egyértelművé vált, hogy mindent bele kell adnom, mert nem olyan egyszerű ez a dolog.

Ha önnek kellett volna húszévesen hazai közönség előtt versenyeznie, mint most Petrának, nehezebben élte volna ezt meg?

Nehéz megmondani. Nem lehet összehasonlítani, mi volt tíz éve, és mi van most. Tíz évvel ezelőtt nekem teljesen más dolgokkal kellett harcolnom, és az sem volt könnyű. Nem éreztem a támogatást, hogy nem vagyok egyedül, mások is mögöttem állnak. Idén először érzem ezt. Éppen ezért nem lehet összevetni a tíz évvel ezelőtti helyzetet a mostanival. De ahogy már máskor is mondtam, büszke vagyok arra, hogy mindent a saját erőmből értem el, hogy magamnak kellett kijárnom az utam, még ha sokszor nehéz is volt. Ez az eredmény most elégtétel számomra. (bt)