El akarja kapni a DAC a Slovant

Dunaszerdahely |

<p>Nagy várakozás előzi meg Dunaszerdahelyen a mai (18.20) DAC&ndash;Slovan rangadót a labdarúgó Fortuna Liga 25. fordulójában.&nbsp;</p>

A csallóköziek 2011 szeptembere óta odahaza nem tudtak nyerni az égszínkékek ellen, de bíznak benne, hogy most megtörik a jég. Telt ház lesz a derbin, mind az 5200 belépő elővételben elkelt (a stadion átépítése miatt ennyi a létesítmény kapacitása). A DAC vezérkara ezért úgy döntött, hogy a keleti lelátó mögött, a műfüves pályánál kivetítőt állít fel, amelyen élőben nézhetik a rangadót azok a szurkolók, akiknek nem jutott jegy. „Igazi futballünnepre készülünk, a Slovan elleni meccseknek mindig különös varázsuk van. Sajnos, jelenleg limitált a stadionunk befogadóképessége, ezért a kivetítő felállítása mellett határoztunk – mondta lapunknak Németh Krisztián, a DAC sportigazgatója. – El akarjuk kapni a Slovant. Kár, hogy két fontos emberünk, Kwin, valamint Ljubicic öt sárga lap miatt nem állhat Maric edző rendelkezésre, és Straka sem épült fel sérüléséből. Szarka viszont rendbejött, remélem, sok gondot okoz majd a vendégvédőknek. Hosszú ideje nem győztük le Dunaszerdahelyen a Slovant, három ponttal szeretnénk kedveskedni szurkolóinknak.” A szezonban kilenc gólnál tartó Szarka Ákos ma játszhatja századik élvonalbeli meccsét, a 193 centi magas csatár éppen a Slovanból került a DAC-hoz. „A bokám már teljesen meggyógyult, egész héten a többiekkel gyakoroltam – mondta az Új Szónak a 25 éves Szarka. – Telt ház és fantasztikus hangulat vár minket. Bízom benne, hogy legyőzzük a Slovant. Persze, az lenne az igazi, ha a jubileumot góllal ünnepelném.” Három győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a bajnoki címre pályázó Slovan, ezután viszont megtorpant: Aranyosmaróton döntetlenezett (0:0), legutóbb pedig hazai pályán 1:0-ra kikapott a Myjavától. A klubvezetés pénzbírsággal sújtotta a játékosokat, és kilátásba helyezte, hogy a gyengén teljesítő futballistáktól az idény végén megválnak. A komoly fejmosás után várhatóan egy nagyon harcos Slovan lép pályára a DAC-stadionban. Nikodimos Papavasiliou edző nem számíthat a csütörtökön megműtött Priskin Tamásra, a helyén várhatóan a törökök elleni U21-es Eb-selejtezőn mesterhármast szerző Adam Zreľák kap lehetőséget. A 21 éves gólerős támadó eddig balhátvédként játszott a ciprusi trénernél…A DAC vendéglátóként legutóbb 2011 szeptemberében győzte le a Slovant (1:0, góllövő: Coric), azóta háromszor kikapott és kétszer döntetlenezett: 2:3, 1:2, 1:1, 0:3, 1:1. Legutóbb tavaly augusztusban Priskin góljára Kwin válaszolt, így alakult ki az 1:1-es végeredmény. A derbi nem lett rizikós mérkőzésnek nyilvánítva, de így is komoly biztonsági intézkedések előzik meg a találkozót. A stadiont 15.30-kor nyitják. A pozsonyi drukkerek négyszáz belépőt kaptak a meccsre. „Fokozott rendőri készültség előzi meg a meccset. A vasútállomáson fogjuk várni az érkező Slovan-drukkereket, akik nem különvonattal, hanem rendes járattal jönnek – mondta Both Péter járási rendőrkapitány. – Innen biztosítjuk a stadionba jutásukat, és ezután is felügyeljük a közrendet. Ha a meccs közben valami atrocitás történne, természetesen készek vagyunk beavatkozni.” A mérkőzést a Dajto élőben közvetíti.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?