EL: a Fradi és a Slovan is meglepné ellenfelét

fradi

Csütörtökön a Ferencváros és a Slovan is bemutatkozik a labdarúgó Európa-liga főtábláján. A magyar bajnok Barcelonában az Espanyollal, a Slovan hazai pályán a török Besiktas ellen kezdi meg szereplését a csoportkörben.

A Ferencváros tizenöt, a Slovan pedig négy év után tér vissza a második legrangosabb európai versenysorozat főtáblájára.

Lovrencsics is játszhat
A tavaly a spanyol bajnokság hetedik helyén végző, és szintén a selejtezőn keresztül csoportkörbe jutó Espanyol a hétvégén sikeres főpróbát tartott, miután hátrányból fordítva, 2:1-re nyert az Eibar vendégeként. A Fradi szintén győzelemmel hangolt, miután könnyed, 4:0-s győzelmet aratott Pakson. A Fradi keretéből egyedül Bőle Lukács hiányzik majd, a szlovákok ellen megsérülő Lovrencsics Gergő felépült, és elutazott a csapattal Barcelonába. 

„A futball egy játék, amelyben bármi lehetséges, akár az is, hogy győzelemmel kezdjünk a csoportkörben. Ha a legjobbunkat nyújtjuk csütörtökön, legyőzhetjük az Espanyoltˮ – mondta Franck Boli, a Ferencváros nyáron igazolt elefántcsontparti támadója. Boli hozzátette, megvan a tervük a spanyolok ellen, akik egészen a kapustól szeretik felépíteni az akcióikat.
Az Espanyol az eddigi négy forduló alatt mindössze két gólt szerzett a spanyol bajnokságban, az Európa-ligában azonban három selejtezőkör alatt összesen 18 gólt rúgott, így a nyáron kinevezett vezetőedző, David Gallego munkáját egyelőre felemásan ítélik meg a spanyol lapok.

A Ferencváros mérlege meglepően jó a spanyol ellenfelekkel szemben az európai kupaporondon: hat győzelem mellett kétszer döntetlent játszott és háromszor kikapott. Legutóbb 1995-ben a Bajnokok Ligája csoportkörében találkozott spanyol riválissal, akkor a Real Madridtól idegenben 6:1-re kikapott, míg az Üllői úton 1:1-es döntetlent ért el. Az Espanyollal a Fradi még sohasem csapott össze.


Zárt kapuk mögött
A Slovan a K csoportban zárt kapus mérkőzésen fogadja az isztambuli Besiktas csapatát, a mérkőzést csak 14 év alatti gyerekek tekinthetik meg a helyszínen. Az Abdullah Avci vezette török csapat az eddigi négy fordulóban csak négy pontot szerzett a bajnokságban, és a hétvégén is vereséget szenvedett. „A Besiktas több játékosát is ismerem, akik magas európai színvonalat képviselnek, szóval biztosan nehezebb mérkőzés lesz, mint egy szlovák bajnoki. Becsületesen felkészültünk az ellenfélből, és bízunk a kedvező eredményben. A PAOK ellen már megmutattuk, hogy a hiányzó tapasztalatot pótolni lehet szenvedéllyelˮ – mondta Andraz Sporar, a szlovák bajnok jó formában lévő szlovén csatára, aki arra számít, csapata a csoportkörben is szerez majd pontokat.

A Slovan harmadszor szerepelhet az Európa-liga csoportkörében, de mai ellenfelének sokkal nagyobb nemzetközi tapasztalata van – a Besiktas az elmúlt öt évben mindig egy rangos kupasorozat főtáblán szerepelt, ebből kétszer a Bajnokok Ligájában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?