EKL: a Slovan esélyesként lép pályára a Zalgiris ellen

slovan

Csütörtökön 21 órakor a Slovan labdarúgócsapata is megkezdi csoportkörös szereplését, a szlovák címvédő a litván bajnok Zalgiris Vilniust fogadja az Európa-konferencialigában.

Id. Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet az ellenfél veszélyességére, hiszen a litván csapat a BL-selejtezők során 3:0-s összesítéssel ütötte ki a svéd bajnok Malmöt, majd a Ludogorec ellen csak egy utolsó perces büntető miatt esett ki.

„Nehéz dolgunk lesz. Minőségi és kiegyensúlyozott csapat ellen lépünk pályára, amelynek jó edzője és légiósai vannak. Nem félünk tőlük, de tiszteljük őket” – mondta a tréner, akinek eltiltás miatt egyik legfontosabb játékosát, Dzsaba Kankavát kell nélkülöznie a mai mérkőzésen. A georgiai védekező középpályás hiányát Weiss rendkívül érzékeny veszteségnek írta le. „Kevés játékost neveztem eddigi pályafutásom során pótolhatatlannak, de ő kétségkívül az. Viszont úgy gondolom, minőségi játékosok vannak a keretben a posztjára.” A találkozón a még sérüléssel bajlódó Holman Dávid sem léphet pályára, mivel Weiss nem jelölte őt az őszi EKL-keretbe.

A mérkőzésre a szervezők legalább 12 ezer szurkolót várnak, tegnap délutánig közel tízezer jegy talált gazdára. A Slovan tavaly nem tudott továbbjutni az EKL csoportköréből, idén azonban papíron a második legerősebb csapatnak számít a H jelű négyesben, ráadásul a sorsolásra sem panaszkodhat, így jó esélye van, hogy megélje a tavaszt.

A Zalgiris ellenben története első csoportkörös mérkőzésére készül a nemzetközi kupaporondon. A vilniusi klub sikere a litván futballban is egyedülálló, hiszen korábban még az ország egyik csapata sem jutott el a főtábláig.

A találkozót az RTVS sportcsatornája élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?