Athén. Mától már csak 100 nap van hátra az athéni olimpia augusztus 13-i nyitóünnepségéig, és a görög szervezők az egyre gyűlő elmaradások miatt már csak a csodában bizakodnak.
Éjjel-nappal hajráznak
A rendezők töretlen optimizmusát azonban a hétfőn üzembe helyezett forgalomfigyelő rendszer mellett az is növeli, hogy az előrejelzések szerint az athéni polgárok 43 százaléka szabadságra megy augusztusban, így várhatóan elmarad a nyári közlekedési káosz. A kormány mindazonáltal nem engedélyezi a vakációt a szemétszállításban, egészségügyben, tömegközlekedésben, bankokban, postán és rendfenntartásban dolgozóknak. Azt viszont a helybéliek is elismerik, hogy kisebb csodára lenne szükség a metropoliszt a repülőtérrel összekötő új vasútvonal befejezéséhez: a szakasz felén még hiányoznak az elektromos vezetékek, noha az első szerelvénynek július elején már ott kellene végiggördülnie.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.