Egyéni rekordok Kassán

futás

Egyéni csúcsokat és a vártnál jobb eredményeket értek el a jubileumi, 100. Kassai Nemzetközi Békemaratonon a Nagykaposi Futóklub és az Abaújszinai Atlétikai Kör futói.

Előbbiek közül Dózsicky Gergő jeleskedett. A 4558 rajthoz álló közül az 1145. helyen végzett, kategóriájában (30 év felett) pedig a 425.-en. „Másodszor indultam Kassán. A tavalyi eredményemhez képest most 18 perccel jobb időt futottam, annak ellenére, hogy nem éreztem magam 100%-osnak. Remélem, jövőre legalább ugyanennyit tudok lefaragni” – nyilatkozta lapunknak Dózsicky. Üveges Krisztián az 1879. helyen ért célba, kategóriájában (40 év felett) 704. lett. Gabri Lóránt ideje a 3137. helyre volt jó, kategóriájában (30 év felett) a 997.-re.

A 2224 női versenyzőt számláló félmaratoni mezőnyben ott volt a Nagykaposi Futóklub elnöke, Papp Szilvia és leánya, Viktória is. Kettejük közül az édesanya volt a gyorsabb, ám szorosan a nyomában végzett Viki, alig több mint 1 perccel lemaradva. „Elsősorban annak örülünk mindketten, hogy épen és egészségesen célba értünk. Tavalyi eredményeinket nézve jobb időt futottunk. Viktória sokat fejlődött, büszke lehet magára” – mondta a klubelnök. A férfiaknál Pachota István 4612. lett.

A váltóban 583 csapat mérettetett meg. Ebben a számban először indult a Rácz család: a két Attila, Bettina és Erika a 212. helyen végzett. Papp Zoltán és Vargaestók Géza, más-más futóklubot képviselő csapataikkal a 235., illetve a 372. helyet szerezték meg. Szintén először vett részt a versenyen, a junior váltóban a Nagykaposi Gimnázium: Pachota Zsófia, Rácz Valér és Palkóci Filip diákok, valamint testnevelő tanáruk.

Az Abaújszinai Atlétikai Kör képviselői közül csak Ovčaríková Anna szerepelt a leghosszabb távon. Az 1383. helyen futott be, kategóriájában (50 év felett) viszont a 12. lett. A félmaratonon egyéni csúcsot ért el a kenyheci Huszár Tibor: „Sokat edzettem erre a versenyre, és az év közbeni dobogós helyezések arra engedtek következtetni, hogy jó eredményt érhetek el. Nagyon örülök, hogy 71 évesen még mindig meg tudom javítani egyéni csúcsomat a korosztályomban.” Hužvej Ľuboš a 880., Hudák Erzsébet a 2114. helyen zárt. A görkorcsolyázók, Dubecky Pál és Dušan Oprendek nem fejezték be a versenyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?