Egy szabályos gól itt, három szabálytalan gól ott – Joao Janiero győzelemmel debütált

dac

A Senica három szabálytalan gólt szerzett, a DAC viszont egy szabályosat, így a sárga-kékek szombat délután 1:0-s győzelmet arattak a MOL Arénában Joao Janeiro vezetőedző bemutatkozásán.

Joao Janeiro vezetőedző első kezdőcsapata több meglepetést is tartogatott. A portugál tréner Verlindennek, Veselovskýnak és Verának is bizalmat szavazott. Többen is a cserepadra szorultak azok közül, akik komoly terhelést kaptak az elmúlt másfél hétben a válogatott mérkőzéseken: Ciganiks, Krstovic, Blackman és Andzouana is csak a padon kapott helyet. Janeirónak váratlanul két játékos hiányával is meg kellett küzdenie, mert Nicolauescu a mérkőzést megelőző napon megsérült, míg Lamkel Zé üvegbe lépett, és emiatt harcképtelenné vált.

Negyedórát kellett várni az első lehetőségre a mérkőzésen, Hahn próbálkozott lövéssel egy szöglet utáni kipattanó után, de Ravas kapus kiütötte a rövid sarokra tartó labdát. Egyébként a játék a várt képet mutatta: a hazaiak mezőnyfölényben játszottak, a Senica elsősorban a védekezésre rendezkedett be. A 19. percben Veselovský veszélyesen csapódó beadásánál kellett észnél lennie a vendégek hálóőrének. A túloldalon először a 22. percben került sor izgalmas pillanatokra: a szeniceiek szép akciót vittek végig, de a lövés a végén pontatlan volt.

7 perc álmos játék után Schäfer jelentkezett két veszélyes lövéssel: előbb kapásból leadott próbálkozását védte Ravas, majd laposan lőtt mellé. A 29. percben gólt Sukisa éles, lapos lövése Jedlička hálójában kötött ki, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

Újabb eseménytelen percek következtek, majd a 40.-ben ismét rezdült Jedlička hálója, de les miatt ez a gól sem lett érvényes. A szünetig már csak egy Veselovký-lövéssel jelentkeztek a hazaiak, más nem történt. Az első játékrész sokban emlékeztetett a két héttel ezelőtti, szerediek elleni bajnokira: a DAC állandó mezőnyfölényben játszott, de az átütő erő nem volt ott a sárga-kékek játékában.

Galéria
Joao

A második félidőre már a horvát karmester, Andrija Balic is kifutott sárga-kékben, aki a halovány Veselovskýt váltotta. Az 53. percben pont az ő rossz hátrapassza után kerülhetett volna hátrányba a DAC, de a vendégek nem éltek a lehetőséggel. Tíz perc elteltével úgy tűnt, a második félidőre sem kapta magát össze a hazai csapat, sőt, még a mezőnyfölénye is megszűnt. Janeiro kettős cserével reagált, Moumout és Andzouanát is pályára küldte.

A 62. percig kellett várni az első hazai helyzetre a 2. félidőben, Davis remek beadására Hahn érkezett, de csukafejese mellészállt. Egy perccel később a vendégek előtt ennél sokkal nagyobb lehetőség adódott, egy lövés minden láb alatt elsuhanva a kapufán kötött ki. A 67. percben pedig belőtték harmadik góljukat is, de mit ad isten, ez is lesről született, így ezt is visszafújták.

A szabadrúgásból meglendült a pillanatokkal korábban pályára lépett Krstovic, ügyesen ugratta a szintén csereként beálló Moumout, aki nem ijedt meg a ziccertől, Ravas mellett a hálóba lőtt – 1:0. Ezután egy-egy ordító hazai és vendég helyzet következett, de egyik sem végződött góllal. Az utolsó 20 percre a szurkolók hangja is felerősödött, Joao Janeiro pedig rendkívül intenzíven élte meg a játékot, egy percre sem hagyta abba a dirigálást.

A DAC stabilan állt a lábán a hajrában. A vendégek sorsát Andzouna pecsételhette volna meg, de kihagyta a ziccert, így maradt az 1:0 a sárga-kékek 100. MOL Arénában játszott mérkőzésén.

Érdekes

DAC–FK Senica 1:0 (0:0)

Góllövő: Moumou (68.).

DAC: Jedlička–Vera, Kružliak, Muhamedbegovic, Davis (65. Ciganiks)–Dimun, Schäfer–Sharani (56. Andzouana), Veselovský (46. Balic), Verlinden (56. Moumou)–Hahn (65. Krstovic).

SENICA: Ravas–Twardek, Gáč (87. Niarchosz), Pavlík, Šimčák (77. Duda)–Halabrin (77. Repa), Piroska–Orsula (57. Vikri), Jurdík (57. Buchel), Šumbera–Sukisa.

Játékvezető: Ziemba, 3175 néző.

Sárga lap: Muhamedbegovic, Dimun ill. Sukisa, Piroska, Šumbera

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?