Egy óra múlva az Artmediával játszik a DAC

<p>A Corgoň Liga utolsó előtti fordulójában az Artmedia Petržalka vendége lesz a DAC. A 17.30-kor kezdődő találkozón a dunaszerdahelyiek célja a tisztes helytállás.</p>

„Miben bízhatunk mi most? - sóhajtott Radványi Miklós másodedző. - Négyszer egymás után kikaptunk, egyáltalán nem úgy játszunk, ahogy kellene, sok a sérült, sokan elmentek. Abból főzünk, amink van, hiányzik a csapatból a minőség. A célunk a tisztes helytállás, tétje már nincs a meccsnek, még az is előfordulhat, hogy az Artmedia lebecsül minket.“

A ligetiek kisebb hullámvölgyben vannak, sorozatban négy meccsen nem tudtak győzni (három bajnoki és a kupadöntő), s a DAC ellen szeretnének javítani. „Az Artmedia jó csapat, kitűnő edzővel, játékosai sokat futnak, s nagyon oda kell figyelnünk a pontrúgásokra is - véli Németh Krisztián, a DAC csapatkapitánya. - Jó lenne, ha jól játszanánk, mert most mindenki nagyon elkeseredett a csapat körül. Mindenkinek el kell gondolkoznia, hogy itt akar-e focizni, mert ha csak ilyen teljesítményt fogunk nyújtani, mint a ViOn ellen, akkor nincs semmi keresnivalónk a pályán. Tisztességgel végig kell játszani a szezont, már csak betyárbecsületből is!“

Radványi Miklóstól megtudtuk, az aranyosmarótiak ellen Abena és Hassan is sérülést szenvedett, s N'lend sincs százszázalékos állapotban: „Ha nem épülnek fel, elképzelhető, hogy a fiatalok kapnak lehetőséget. A kapuban valószínűleg ismét Minár áll majd, Novota szerintem még nincs kész arra, hogy bajnokin védjen, egy hónap kihagyás hosszú idő.“
Csodákról, pontszerzésről a DAC másodedzője sem beszélt: „Minden meccs 0:0-ról kezdődik… De ha arra gondolok, ki rúghat nálunk gólt, nem nagyon jut eszembe senki…“


Következik 32. FORDULÓ - május 26., kedd, 17.30: FC Nitra-Dukla Banská Bystrica (játékvezető: Hriňák), Tatran Prešov-ViOn Zlaté Moravce (játékvezető: Horváth), Spartak TrnavaMFK Ružomberok (Trutz), MŠK Žilina-MFK Dubnica (Smolák), Slovan Bratislava -MFK Košice (Kráľovič), Artmedia Petržalka-DAC (Sedlák).
Abajnokság állása

1. Slovan 31 21 7 3 67:18 70
2. Žilina 31 17 7 7 51:24 58
3. Trnava 31 14 10 7 43:33 52
4. Košice 31 13 9 9 45:40 48
5. Petržalka 31 10 11 10 44:38 41
6. Ružomberok 31 10 11 10 39:33 41
7. Prešov 31 9 10 12 37:48 37
8. B. Bystrica 31 9 8 14 28:35 35
9. DAC 31 9 8 14 32:56 35
10. Dubnica 31 9 7 15 37:43 34
11. Nitra 31 8 8 15 31:48 32
12. Zl. Moravce 31 5 8 18 20:58 23

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?