Egy antihős az igazság bajnoka

Az Erle Stanley Gardner író által megteremtett Perry Mason karaktere ugyan nálunk nem különösebben népszerű, de az Egyesült Államokban hihetetlenül kedvelt figura, kultstátusza megkérdőjelezhetetlen. Gardner 80 regényt írt a kisemmizettek és az elesettek ügyeivel foglalkozó ügyvédről, számos film, rádiójáték és 270 részes sorozat főszereplője is volt már a tengerentúlon Perry Mason. Nem csoda, hogy az HBO csatornája ebben a figurában látta az új, aranytojást tojó tyúkot. Ám pont a nagy népszerűsége miatt veszélyes ilyen figurához nyúlni, ha nem talál rajta fogást az ember, vagy túlságosan is saját ízlésére formálja, akkor máris többmillió dühös rajongóval találja magát szemben.

Gardner regényeiben szinte semmi nem derül ki az ügyvéd hátteréről, családjáról, de még arról sem, milyen a testalkata vagy a haja színe. Ennek tudatában az HBO nagyon is okosan döntött azzal, hogy kvázi saját eredettörténetet kreált Perry Masonnak, így adva a készítőknek nagyobb teret a kibontakozásra. Rolin Jones és Ron Fitzgerald pedig élt ezzel a lehetőséggel, és egy, néhol ugyan kissé túlírt, ám még így is élvezhető, remek krimi-noirt készített.

Jones és Fitzgerald sikeres receptjének két legmeghatározóbb összetevője a nagyszerű hangulat és a fantasztikus színészek. A történet 1932-ben játszódik Los Angelesben a nagy gazdasági világválság és a szesztilalom idején. A készítők remekül idézik meg ezt a korszakot, az emberek öltözködése, Los Angeles utcái hitelesek, olyan apróságokra is figyeltek, mint a Coca-Cola üvegének akkori dizájnja. A sorozat az emberek korabeli gondolkodásmódját is hűen tükrözi a rasszizmusról, a feminizmusról és a homoszexualitásról is. Fontos szerepük van a különböző vallási gyülekezeteknek, amelyek gazdasági vállalkozásként működnek, és szippantják magukba a válságba és kilátástalanságba belefáradt polgárokat, hogy anyagilag még jobban kizsigereljék őket.

Egy balul sikerült gyerekrablásból, amelyben bár a szülők kifizették a kért 100 ezer dolláros váltságdíjat, a kisfiuk Charles Dodson holtan kerül elő. Előbb az apát, majd az anyát gyanúsítják a gyilkossággal. Az ügy E. B. Jonathan (John Lithgow) ügyvédhez kerül, akinek szolgálatában egy bizonyos Perry Mason nevű (Matthew Rhys) magándetektív áll. Ahogy halad előre a nyomozás, úgy szaporodnak a kérdések és a hullák. A szálak pedig a fent említett vallási közösségek egyikéhez vezetnek, amelynek prédikátora Alice nővér (Tatiana Maslany) azt ígéri, feltámasztja a kis Charlie-t.

A címszereplőt az a Matthew Rhys alakítja, akit a sorozatrajongók a Foglalkozásuk: Amerikai című szériából ismerhetnek. Rhys élettel tölti meg az egyébként is kellően kidolgozott karaktert. Perry Mason olyan, mint egy pénzérme, maga a kétarcúság. Veterán, aki az első világháborúban végletekig kiábrándult az emberekből, és ez a helyzet Los Angeles legrosszabb környékeit járva sem változott. Apaként és férjként megbukott, a legjobb ruhája egy foltos ing, és folyton másnapos. Ugyanakkor gyors észjárású, találékony, minden apró részletre képes figyelni. Ezt a kettősséget domborítja ki remekül Rhys, magánkopóként a testbeszédével is rájátszik a lecsúszott alkoholista (előreejtetett váll, hanyag testtartás) figurájára. A sorozat második felében, amikor jogászként kell bizonyítania a bíróságon, fokozatosan válik egyre magabiztosabbá a jólfésült, az igazságért küzdő ügyvéd szerepében. Meg kell jegyezni, hogy ez az átmenet, amikor a sorozat krimi-noirból egy tárgyalótermi drámára vált, a sorozat legdöcögősebb része, több üresjárat is akad a részekben. Maga a tárgyalás viszont izgalmas és feszes. Rhys pedig brillíroz, több csúcsjelenete is van, pl. amikor először pillantja meg a halott kisbabát (az HBO bizony nem finomkodott a naturalisztikus jelenetekkel), a védőbeszéde a tárgyalás végén, az utolsó jelenet – a színészet magasiskolája.

A sorozat vége pedig következetes, nem akarja olcsó happy enddel kiszúrni a néző szemét. Egy olyan világban, ahol maga a főszereplő is egyfajta antihős, aki különbséget tesz helyes és törvényes között, ott nincs boldog befejezés, vagy ha van is, csak ideig-óriág ad megnyugvást.