„Egész más, hogy nem csak a többieket nézzük”

<p>Gundel Takács Gábor a magyar fociszurkolók egyik kedvenc tévékommentátorának számít. A közszolgálati televízió ötvenegy esztendős riportere a labdarúgó-Eb csoportküzdelmei után készségesen nyilatkozott lapunknak.</p>

Hányadik Európa-bajnoksága ez tévériporterként?

Ez a harmadik kontinensviadalom. Az első rangos tornám az 1998-as világbajnokság volt, utána elmentem a Magyar Televíziótól. 2007-ben tértem vissza a közszolgálati tévéhez, azóta ott voltam minden Európa-bajnokságon (2008, 2012, 2016) és világbajnokságon (2010, 2014).

Mennyiben más a mostani torna, mint a korábbiak?

Egészen más a franciaországi Eb, mint az azt megelőzőek voltak. Most először van huszonnégy csapat a megszokott tizenhat helyett. A korábbi két Európa-bajnokság nyugis volt, közvetítettem egy meccset, aztán következő nap átutaztam a másik helyszínre, ahol harmadnap közvetítettem. Kétnaponta kellett közvetíteni, és kétnaponta utazni, és összesen kilenc meccset közvetítettem. Ezúttal minden sokkal zaklatottabb, olyan, mint egy világbajnokság, ahol nemegyszer reggel utazom, és délután már közvetítenem kell. Most tizenöt meccset kell kommentálnom. Ilyen szempontból logisztikailag sokkal bonyolultabb, de ugyanakkor egészen más, mert itt van a magyar csapat. 1986-ban voltunk utoljára világbajnokságon, akkor én katona voltam, és még csak külső ügyelőként dolgoztam a Magyar Televíziónál. Ez annyira régen volt… Persze jártuk a világversenyeket, és néztük, hogy mások hogy fociznak, de ez nem olyan jó. Most, hogy itt van a magyar válogatott, ez így nyilvánvalóan fantasztikus érzés. A szlovákiai szurkolóknak ez azért nem annyira furcsa, mert Hamšíkék ott voltak a 2010-es vb-n. Ráadásul bejutottak a nyolcaddöntőbe, és a csoportküzdelmek során kiütötték az olaszokat. Nálunk viszont egy generációnak teljesen új érzés, hogy a magyaroknak szurkolhatunk egy nagy tornán. Otthon arról szólnak a hírek, hogy a gyerekek most már nem Messi- meg Ronaldo-mezeket akarnak, hanem Dzsudzsák- és Böde-dresszeket, meg Király Gabi-mackónadrágot szeretnének. Ez teljesen más és jó érzés.

Számított rá, hogy ilyen jó teljesítményt nyújt a magyar válogatott?

A realitás és a papírforma azt mondta, hogy esetleg mindenkivel tudunk szoros meccset játszani, de hogy aztán ebből mi fog kisülni, azt nem lehetett tudni. Sokan úgy gondolták, ha mi ebből az F jelű négyesből – amit a szakértők az egyik leggyengébbnek tartottak – tovább tudunk jutni csoportharmadikként, az már óriási bravúrnak számítana. Úgy tartották, hogy három pont fantasztikus, négy pedig egészen hihetetlen lenne. Erre remek játékkal szerzett öt ponttal csoportelsőként kerültünk a nyolcaddöntőbe.

Miként látta a szlovák csapatot?

A szlovák válogatott a magyar előtt jár. Ott van néhány játékos, aki európai szinten is meghatározó futballista, elsősorban Hamšíkra, Škrtelre, Kuckára gondolok, azt viszont nem értem, hogy Weiss miért Katarban focizik. Nekem Mak is kellemes meglepetést okozott. Ilyen játékosaink nekünk jelenleg nincsenek, de remélem, hogy idővel lesznek.

Bevált a létszámemelés a kontinenstornán?

Kicsit félő volt, hogy mivel 24 csapatos lett az Eb, csökkenni fog a színvonal, hogy bekerült nyolc olyan csapat, amely nem igazán idevaló. Eddig viszont az derült ki, hogy nincs egyetlen kiugróan gyenge csapat sem. Még az ukránok sem lógtak ki a mezőnyből, bár nem szereztek pontot. Azt látjuk, hogy létjogosultsága van a 24 csapatos tornának. Az is látszik, hogy egy meccsen tulajdonképpen mindenki jó lehet mindenki ellen. Ha a csoportküzdelmek végén megnézzük, azért a favoritok zártak az első két helyen, kivéve az F csoportot, amelyet mi nyertünk meg az izlandiak előtt. Nyilasi Tibi szokta mondani, hogy a végén mindig a nagyok nyernek. Érdekes nézni, milyen sok gól születik a 85. és 90. perc után, tehát az utolsó pillanatokban dőlnek el a meccsek.

Mit gondol, ki nyeri az Európa-bajnokságot?

Nagyon nehéz megítélni, mert kimondott favorit nincs. A két évvel ezelőtti vb-n viszonylag könnyen azt lehetett mondani, hogy Németország, ők akkor kiemelkedtek a mezőnyből. Persze most sem lehet leírni az egyre jobb formába lendülő Nationalelfet, mellettük a franciák és a belgák lehetnek ott a végelszámolásnál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?