Édesapja szerint megfontoltabbnak kell lennie Max Verstappennek

Max Verstappen
London |

Édesapja szerint megfontoltabbnak kellene lennie Max Verstappennek, a Forma-1-es Red Bull istálló holland pilótájának, aki parádés előzései mellett néha veszélyes manőverekkel próbálkozik.

A 20 éves versenyző a szezonnyitó bahreini futamon a címvédő Lewis Hamiltonnal csatázva szenvedett defektet, míg vasárnap a Kínai Nagydíjon a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettellel szemben próbálkozott egy túlságosan is optimista előzéssel, aminek következtében a Red Bull és a Ferrari összeütközött, mindkettő megforgott. Verstappen néhány körrel később tíz másodperces boxutca-áthajtásos büntetést kapott, mert a versenybíróság úgy látta, ő volt a hibás az ütközésnél.

"Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, hibásan ítélte meg a helyzetet" - mondta az édesapa, Jos Verstappen, aki pályafutása során 107 F1-es futamon állt rajthoz. "Nem azt akarom, hogy változtasson a stílusán, hiszen a rajt után is tökéletes előzéseket mutatott be, de az ilyen helyzeteket el kell kerülnie, gondolkodnia kell" - tette hozzá.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke védelmébe vette a fiatal Verstappent, aki véleménye szerint rendkívül tehetséges, stílusában hasonlít a néhány évvel ezelőtti Vettelre, s tanulni fog ezekből a hibákból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?